Holnap érkezik a World of Tanks régóta várt 1.0-s frissítése

2018. március 20.
3.3161
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Wargaming a hivatalos honlapon jelentette be alig pár perccel ezelőtt, hogy több mint egyévnyi intenzív munka és egy hónapon át tartó nyilvános tesztelés után holnap végre megérkezik a generációváltás a World of Tanks-ba.

Ennek részeként holnap már az európai szerverekről is tölthető lesz a régóta várt 1.0-s frissítés, aminek jóvoltából túlzás nélkül egy egészen más játékot ismerhetünk majd meg a népszerű tankos MMO kapcsán, lévén a készítők teljes egészében lecserélték a grafikus motort, ezáltal minden téren mai, modern megjelenés vár majd ránk a pályákon.

A frissítéssel egyetemben természetesen egy halom más egyéb újdonság is érkezik, így például újradolgozott csatatereket, sőt Andrius Klimka és Andrey Kulik jóvoltából még új zenéket is kapunk, tehát holnap délelőtt már érdemes lesz nézegetni a játékot az update reményében.

Hogy addig se legyen túl unalmas az életünk, a Wargaming bejelentette a World of Tanks AR Experience névre keresztelt mobilos applikációt, aminek köszönhetően lehetőségünk nyílik arra, hogy az 1.0-s frissítéshez kapcsolódóan akár a saját szobánkban is meg tudjuk nézni a játék összes történelmi harcjárművét.

A kérdéses páncélosokat szabadon szemügyre vehetjük közelről és távolról egyaránt, sőt forgathatjuk és darabokra is szedhetjük őket, a fotózásról és videózásról nem is beszélve. Próbáljátok ki, a Google Play-ről már tölthetitek!
5 hozzászólás

totyak

1 éve, 2 napja

Olvastam tőlük olyan nyilatkozatokat, hogy évtizedekig támogatni akarják ezt a játékot.

válasz erre

Vidoros

1 éve, 3 napja

Na milyen? Valaki már nézte?

válasz erre

zender

1 éve, 3 napja

YESSSSSS!!!!

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 3 napja

5-6 év alatt csak sikerült! Megvárom a hajnalt úgy érzem. Ki akarom próbálni melegében.

válasz erre

Gólem

1 éve, 3 napja

Na végre!!!!!!

válasz erre
World of Tanks
5.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

rDAVE profiljaWickedSick profiljaMarduk profiljaBvektor profiljagery1113 profiljaszattila profiljagokuvsvegita profilja