Natural Selection 2: Hölgyeket is vár a tengerészgyalogság

2013. július 06.
2.9431
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Scal profilja, adatai
Scal
Emlékeim szerint, amikor legutóbb női tengerészgyalogosokat láttam, azok épp egy bolygóra mentek, ahol bizony egyikre sem várt valami szép sors.

Mindenesetre az egyenruha veszettül jól állt rajtuk, meg persze az sem elhanyagolható tényező, ahogy rámarkoltak egy-két fegyverre.

Ezt a ziccert azonban úgy látszik kihagyja a Natural Selection 2, melynek legújabb, augusztusi installációjában már női egyedek is harcba vonulnak majd. Hugh Jeremy, az Unknown Worldstől így nyilatkozott ez ügyben:

A játékipar történelmében megszokottá vált, hogy a nőket sablonosan, sőt hibásan ábrázolják. Legtöbbször semmi más funkciójuk, minthogy túlfűtött szexuális többletet vigyenek az adott játékba, így emelve az eladások szintjét. Hadi játékokban már már nevetséges ahogy kinéznek.

Míg a férfiak állig felfegyverkezve, hatvan kilónyi vasban rohannak a csatába, addig a hölgyeken itt ott hiányzik a páncél, sőt gyakran még a ruha is, csupán a kényes részek eltakarására szolgál. A nők ugyanolyan védelmet igényelnek, és ugyanakkor ez a védelem feleljen meg a fizika törvényeinek is.

A hosszas védőbeszéd persze érthető, a játék megjelenésekor, a női karaktereket elsőként ígérték meg, és a játékosok felcsigázva vártak egy kis eye-candyt, így csalódottságuk a túlzóan realista öltözet miatt máris kézzel fogható.

És ti hogy látjátok, valóban igényelnek a játékok ilyen lelombozó realitást, ahol a nőket csupán az arcuk miatt lehetetlen összetéveszteni Master Chief-el?
6 hozzászólás

kiraly001

11 éve, 7 hónapja és 25 napja

Legyen vas,ruha meg minden ami kell,de akkor egy-két vetkőzős rész jár nekünk,férfiaknak. röhögő smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 7 hónapja és 25 napja

Tök mindegy ezek csak pixelekröhögő smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 7 hónapja és 25 napja

Én is azt szeretem ha a csajok bögyösek!mosolygó smiley

válasz erre

Scal

11 éve, 7 hónapja és 25 napja

egyébként nem tom ki hogy van vele, de én egy játékban az utolsó dolog amit keresek az a realizmus röhögő smiley, azt megkapom az utcán is

válasz erre

Vendég

11 éve, 7 hónapja és 25 napja

Abszolút jogos am, csak így nem lesznek olyan jó cicis bigék...röhögő smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 7 hónapja és 26 napja

Ez mondjuk elég jó ötlet

válasz erre
Natural Selection 2
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja