Hőkamerával tesztelték az Xbox Series X hőmérsékletét

2020. október 19.
10.8291
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Rosszindulatú pletykák indultak útnak a napokban azzal kapcsolatban, hogy az Xbox Series X terhelés alatt súlyos hűtésproblémákkal rendelkezik, tehát nagyon melegszik, amit a Microsoft természetesen tagadott, így nem igazán tudtuk, hogy kinek hihetünk valójában.

A Windows Central csapata azonban most hőkamerával járt utána a dolognak, ezáltal letették a masinát, elindították rajta 1080p-s felbontásban a Monster Hunter World-öt, majd azt tapasztalták, hogy a gépezet a legnagyobb teljesítmény leadását követően sem melegedett 35 Celsius fok fölé.

Alapesetben a masina 25 Celsius fokon működik, noha nyilván ezek a számok attól is függenek, hogy milyen helyiségben használják az eszközt. Persze volt összehasonlítás is, ezáltal megnézték az Xbox One X-et, melyen ugyanúgy Monster Hunter World-öt futtattak, a masina pedig 56 Celsius fokig melegedett fel, de PS4-et is teszteltek, melyen a Bloodbourne-t futtatták, a konzol legmelegebb pontjain pedig 60 Celsius fokot mértek.
3 hozzászólás

Tommy

3 éve, 9 hónapja és 18 napja

Aki akarja így is úgy is megveszi, teljesen mindegy hány fokon pörög. PS3 is horror volt, mégis imádtuk.

válasz erre

muki

3 éve, 9 hónapja és 18 napja

Az mondjuk elég korrekt adat!

válasz erre

Yanez

3 éve, 9 hónapja és 18 napja

Én a PS4 Prót lázmérővel szoktam lecsekkolni. Eddig kétszer volt náthás és egyszer maláriás. A doki pedig furán nézett rám, amikor házhoz hívtam.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja