Hivatalosan is 2010 végén várható a Brink

2009. december 01.
1.7741
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Splash Damage és a Bethesda közös gyermekének érkezését minden bizonnyal nem csak hatalmas várakozás előzi majd meg, hanem megjelenését is legalább ekkora ováció, ez pedig köszönhető elsősorban annak, hogy mindkét név a szakma egyik legjobbjaként van számon tartva, ráadásul a Brink koncepciója is egy olyan futurisztikus világba repít el minket, amelyet nem lehet nem szeretni.

A stílus is a manapság ritkának nevezhető first person shooter, a történetben pedig egy prototípusként létező város sztoriját ismerhetjük meg közelebbről.

Önmagában egy város azonban nem túl érdekes, viszont ez egy olyan megújuló energiákkal rendelkező, légszennyezettség nélkül település, amely a jövő tökéletességének példaképe, de amikor az egyik faj létszáma megtízszereződik, majd kiürülnek a tartalékok, kitör a polgárháború, a mi feladatunk pedig ennek megakadályozása lesz.

A játékról mindemellett úgy tudtuk, hogy a jövő esztendő tavaszán érkezik, az illetékesek azonban megerősítették azt a pletyka szinten már régóta terjengő hírt, amelyben arról van szó, hogy az alkotás csak valamikor 2010 végén kerülhet a boltokba, ám természetesen pontos dátumról még egyetlen szó sem esett. A platformokat viszont továbbra is jól ismerjük, ugyanis PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra érkezik a Brink, a friss hírek szerint tehát tavasszal biztosan nem!
Brink koncepciója is egy olyan futurisztikus világba repít el minket, amelyet nem lehet nem szeretni.'>
nincs még hozzászólás

Brink
8.900 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profiljaXTomiX0029 profilja