Hivatalosan is bemutatkozott a Genesis SX77

2016. augusztus 28.
3.6721
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Genesis 2011-óta szereplője a játékosoknak szánt perifériák és kiegészítők piacának, egy ilyen fiatal csapattól pedig az első években csak néhány meghatározó terméket várnánk, ám ők inkább úgy döntöttek, hogy rögtön több fronton mennek neki a nagyoknak.

Kínálatukban nem csak headsetek, egerek és billentyűzetet találhatóak meg, hanem kontrollerek, kábelek és bizony játékosoknak készült székek is. A többesszám csak néhány napja érvényes az utóbbi kategóriára, hiszen sokáig csak az SX33-as modellel voltak jelen a piacon.

A Gamescom-on jelen volt egy másik modell is, melyről hivatalosan nemrég rántották le a leplet. A Genesis SX77 masszív fém vázat, nejlon-szövet-bőr hármast, nyaki és háti támasztókat, valamint fekete-piros vagy fekete-kék színezést kínál. Természetesen magasságot és dőlésszöget is állíthatunk, a teherbírás terén pedig 150kg-ot jelölt meg a gyártó. A következő hetekben a hazai boltok is megkaphatják az újdonságot, melynek ára valahol 70-80 000 Ft környékén lehet.
2 hozzászólás

totyak

8 éve, 2 hónapja és 25 napja

Nagyon mgas ára van és igazából nem értem miért. Egy normál gurulós szék is nagyjából azokból az alapanyagokból áll, mint ez, mégis sokkal olcsóbb. Ide is kellene egy Xiaomi féle darab, mondjuk 20k-ért és akkor a többiek is kénytelenek lennének elgondolkozni.

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 2 hónapja és 25 napja

Biztosan kényelmes de nekem nagyon nem tetszik.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaRemulto profiljamuki profiljaGargameth profilja