Hivatalos: Április és június között jön a Watch Dogs!

2014. február 11.
2.3351
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Befutott a Ubisoft hivatalos üzleti jelentése, amiből számtalan érdekességet megtudtunk a cég háza tájáról, így többek között azt is, hogy több mint 30 százalékos veszteséget szenvedtek el az elmúlt negyedévben, amit vélhetően a Watch Dogs csúszásának köszönhetnek.

Aggodalomra azonban semmi ok, a franciák ugyanis megerősítették, hogy hamarosan pótolják a lemaradást, így immáron biztos, hogy a Watch Dogs megjelenésére április és június között számíthatunk majd, ami a Wii U-s átirat kivételével minden platformra érvényes, a Nintendo masinájára ugyanis csak később érkezik a játék.

A jelentésből megtudtuk egyébiránt, hogy az Assassin's Creed IV: Black Flag elképesztő sikereket produkált a harmadik negyedévben, így a játékból 10 millió példányt adtak el december 31-ig bezárólag.
Watch Dogs csúszásának köszönhetnek.'>
10 hozzászólás

I3enG

11 éve, 1 napja

nem baj, de azért még vagy két assassin's creedet adjanak ki előtte mert azokra igazán nagy szükség van

válasz erre

totyak

11 éve, 1 napja

Lehet a rockstar direkt akkor adja majd ki a pc-s gta-t röhögő smiley

válasz erre

Bvektor

11 éve, 1 napja

Vendég írta:
Szerintem már semmit nem csinálnak rajta, csak nem merték kiadni a GTA5 miatt.
Én azért nem vagyok ebben annyira biztos, maximum az AC4 miatt, de nem hiszem, hogy ez nekik problémát jelentene. Meg szerintem is inkább adják ki később, de akkor ne egy BETA-t, mondjuk az nem jellemző az Ubira.

válasz erre

WillThaWheel

11 éve, 1 napja

Nagyszerű, jöhetne hamarabb is, nagyon várom!

válasz erre

Vendég

11 éve, 1 napja

Fox95 írta:
Inkább csinálják sokáig minthogy tiszta bug legyen az egész nyelvnyújtó smiley
Szerintem már semmit nem csinálnak rajta, csak nem merték kiadni a GTA5 miatt.

válasz erre

Fox95

11 éve, 1 napja

Inkább csinálják sokáig minthogy tiszta bug legyen az egész nyelvnyújtó smiley

válasz erre

csirkee

11 éve, 2 napja

Nagyon sokáig tolják...nem fog elsőre olyan sok fogyni szerintem.

válasz erre

kpal

11 éve, 2 napja

ennyi ****ozni vele szomorú smiley

válasz erre

PaulMarloW

11 éve, 2 napja

Akkor kezdünk gyűjteni. röhögő smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 2 napja

Azért annak nagyon örülök hogy lesz WiiU-ra is! Ez egy komoly húzócím lehet ott, ha kihasználja a vezérlőt.

válasz erre
Watch Dogs
1.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja