Hivatalos: ősszel konzolokra költözik a The Sims 4

2017. július 27.
4.0811
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A hét első felében felmerült pletyka után az Electronic Arts hivatalosan bejelentette, hogy a Maxis és a Blind Squirrel Games közbenjárásával valóban elkészülhet majd konzolokra idén ősszel a The Sims 4.

A játék PS4-re és Xbox One-ra egyaránt megjelenhet, méghozzá a tervek szerint november 17-én, a korábban PC-re napvilágot látott változat portjaként, ezáltal az ott megismert összes újdonság és sajátosság átkerülhet majd a két játékgépre.

A konzolos The Sims 4 egyébiránt két változatban lesz kapható, így választhatjuk az alapkiadást, vagy lecsaphatunk rögtön a The Sims 4 Deluxe Party Edition-re, ami nem elég, hogy három napos korai hozzáférést garantál, mindemellett olyan speciális digitális extrákkal bővíti az alapokat, mint a Flaming Tiki Bar, a Perfect Patio Stuff Pack és néhány őrült állatos sapka.

A készítők a játék konzolos verziójához is folyamatos frissítéseket és bővítéseket ígértek, tehát a PC-re már befutott kiegészítők vélhetően csak a későbbiekben lesznek megvásárolhatók hozzá.

Nézd nagyban ezt a videót!



The Sims 4.'>
4 hozzászólás

totyak

7 éve, 3 hónapja és 23 napja

Tök feleslegesnek tartom így évek után kiadni, de ők tudják. Switchet sem kéne kihagyni, az is bírná.

válasz erre

WarriorAutobot

7 éve, 3 hónapja és 23 napja

Gratulálok EA!
Sikerült ezt is elbaszni! Egy darab kiegészítőt toltak csak bele, de szerintem az eddig megjelent összest simán elbírná mind2 konzol.

válasz erre

Eltohn

7 éve, 3 hónapja és 23 napja

Te jó ég!!!! meglepett smiley röhögő smiley

válasz erre

Tommy

7 éve, 3 hónapja és 23 napja

Nem tudtam mi hiányzik a PS4-emről! röhögő smiley

válasz erre
The Sims 4
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljaKisember001 profilja