Hivatalos: csúszik a Final Fantasy XV!

2016. augusztus 15.
3.8641
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A napok óta tartó pletykák után a Square Enix végre előbújt a kövek alól, és Hajime Tabata, avagy a Final Fantasy XV igazgatója egy nagy sóhajt követően egy videóüzenetben megerősítette, hogy valóban el kellett tolniuk a játék megjelenését.

A rövidke közleményben Tabata kiemeli, hogy a Final Fantasy XV kapcsán az egyik legfontosabb céljuk, hogy minden egyes ember, aki megveszi a játékot, az elégedett legyen annak minőségével, és szokás szerint, ha ezt a minőséget el szeretnék érni, ahhoz egy kicsit most csúsztatniuk kell a megjelenést.

Habár Tabata elmondta, hogy készítettek egy jelentős méretű javítást, ami orvosolná a mesterpéldányban talált problémák zömét, de úgy véli, hogy minden egyes felhasználó ezt nem tudná telepíteni, és mivel mindenkinek ugyanolyan minőségi tartalmat akarnak biztosítani, ezért inkább a csúsztatás mellett döntöttek.

A Final Fantasy XV ennek megfelelően a korábbi szeptemberi időpont helyett csak november 29-én jelenhet majd meg!

Nézd nagyban ezt a videót!



Final Fantasy XV igazgatója egy nagy sóhajt követően egy videóüzenetben megerősítette, hogy valóban el kellett tolniuk a játék megjelenését.'>
4 hozzászólás

WarriorAutobot

8 éve, 4 hónapja és 3 napja

Nekem már a reggeli hír elég volt arról hogy csúszik. röhögő smiley

válasz erre

totyak

8 éve, 4 hónapja és 3 napja

Szerintem arról van itt szó, hogy nem készült el a PC verzió időre és együtt akarják kiadni mindhárom platformra, trollolo röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

8 éve, 4 hónapja és 3 napja

Ha egy apró bugot is találok, akkor a sz.rt is leperelem a Square Enixről.

válasz erre

bekecs

8 éve, 4 hónapja és 3 napja

Ezek után nagyon durva cuccot kell letenniük az asztalra!

válasz erre
Final Fantasy XV
9.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja