Hivatalos a Middle-Earth: Shadow of War!

2017. február 27.
5.0571
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A korábbi pletykák után a Monolith Productions és a Warner Bros bejelentették, hogy valóban készül a többszörösen díjnyertes Middle-Earth: Shadow of Mordor folytatása, amely Middle-Earth: Shadow of War címmel érkezik még idén augusztusban.

A játékról rögtön megtudtuk, hogy a Hobbit és a Gyűrűk Ura közötti eseményeket meséli el nekünk, folytatva az első részben kikövezett utat, méghozzá ikonikus helyszínekkel, valamint vadonatúj ellenfelekkel és karakterekkel a középpontban.

A Middle-Earth: Shadow of War története szerint újra Szauronnal és félelmetes hadseregével kell szembeszállnunk majd - illetve Nazgul sem marad ki a buliból -, méghozzá az előző epizódban megismert sajátosságokkal, ezáltal egy nyitott világú akciójáték vár ránk, amelyben újra visszatér az elődből ismert Nemesis-rendszer, az intenzív akciók, a fejlődés és a többi.

A készítők kiemelték még, hogy a játékban továbbfejlesztik majd a Nemesis-rendszert, ezáltal nem elég, hogy minden ellenfelünk, akivel megküzdöttünk, találkoztunk vagy elengedtünk, az emlékszik majd ránk, hanem mindemellett megjelennek mellettünk a követők is, így az árulás és egyebek esélye még nagyobbá válik, de újfent lesznek erődök és erődostromok, amelyek szintúgy grandiózusabbá válnak.

A Middle-Earth: Shadow of War várhatóan augusztus 25-én jelenik meg PC-re, PS4-re, PS4 Pro-ra, Xbox One-ra és Project Scorpio-ra is.

Nézd nagyban ezt a videót!



Middle-Earth: Shadow of War címmel érkezik még idén augusztusban.'>
4 hozzászólás

totyak

7 éve, 9 hónapja és 4 napja

Ha már valamelyik bolt volt olyan balhere és idő előtt kikúrta a netre, persze, hogy kénytelenek bejelenteni. De seggberúgnám az idióta boltosát.

válasz erre

gokuvsvegita

7 éve, 9 hónapja és 4 napja

Ez nálam tuti vétel lesz majd. röhögő smiley Messze van még a premier. röhögő smiley

válasz erre

petrovicsz

7 éve, 9 hónapja és 4 napja

Ez nagyon komoly lett! meglepett smiley

válasz erre

soosaw

7 éve, 9 hónapja és 4 napja

Azt a kutya mindenit!! meglepett smiley Nagyon bejövős trailer röhögő smiley

válasz erre
Middle-Earth: Shadow of War
9.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaMonyo profilja