Hirokazu Hamamura 10 milliós eladást vár a Monster Hunter World-től

2018. január 04.
1.4151
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Sokak szerint kevés olyan ember él jelenleg a világon, aki jobban tisztában lenne a játékipar, de főként a japán színtér múltjával, jelenével és jövőjével, mint Hirokazu Hamamura, a Weekly Famitsu magazin első embere, aki a napokban érdekes nyilatkozatokat tett.

A lap elnöke és főszerkesztője ugyanis a Mantan Web csapatának adott interjúban rengeteg érdekességet osztott meg a világgal a japán játékiparról, mely szerinte rendkívüli fejlődésnek indult az utóbbi években, a konzoleladások szárnyalnak, a Nintendo sikeresen visszatért, és az ott készült játékok világszerte is jól teljesítenek, amihez kapcsolódóan kiemelte a NieR: Automatát, a Nioh-t és a Persona 5-t.

Hirokazu Hamamura szerint az utóbbi évek egyik legnagyobb sikertörténete a japán játékiparban a Final Fantasy XV volt, melyből a Square Enix-re hivatkozva elmondta, hogy már 7 millió példányt küldtek belőle a boltokba, a következő nagy dobás pedig szerinte a Monster Hunter World lehet.

A japánban elképesztő népszerűségnek örvendő sorozatból szerinte ugyanis világszerte 10 millió példány mehet majd el, noha ezt több év alatt hozza csak össze a játék, hiszen úgy véli, manapság az alkotások életciklusa is megváltozott, így a premierkor eladott fizikai példányok már nem mérvadók, pláne a későbbi digitális változatok gyakran drasztikus leárazásai mellett.
3 hozzászólás

totyak

6 éve, 10 hónapja

Merész elvárások kicsit. Szerintem annyi nem lesz meg, de nagyon jól fog fogyni.

válasz erre

VaPe

6 éve, 10 hónapja

Valószínű nem is lő vele mellé. röhögő smiley

válasz erre

Gólem

6 éve, 10 hónapja

Valószínűleg minden oka meg is van a bizakodásra.

válasz erre
Monster Hunter World
12.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja