Hellion: Mystery of the Inquisition: Újabb három látnivaló

2009. november 30.
1.7591
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A jövő esztendő egyik igazán nagy meglepetése lehet a Hellion: Mystery of the Inquisition névre hallgató alkotás, bár feltehetően csak azért éri majd váratlanul az embereket, mert jelenleg az egyik legméltatlanabbul hanyagolt játék képében díszeleg előttünk, márpedig megérdemelné a figyelmet, hiszen nem csak kinézetével, koncepciójával is képes elismerést kivívni az emberekből.

A program ugyanis egyenesen a 13. századba repít majd minket, a stílus FPS lesz, a téma pedig elsősorban az inkvizíció.

A középpontban tehát a kardozás és a középkori küzdelmek állnak majd, mi pedig csatlakozunk az inkvizícióhoz, hogy boszorkányokkal, démonokkal és egyéb túlvilági lényekkel gyűljön meg a bajunk. Azonban nem telik el sok idő, hogy rájöjjünk arra, az inkvizíció korántsem arról szól, mint amit belénk vertek sok-sok éven át, a történetet pedig innen mondhatni mi alakítjuk majd, hiszen vagy maradunk a gonosz szolgálatában, vagy szembeszállunk a vallással.

Az alkotás a jövő esztendőben kíván a boltok polcaira kerülni, PC mellett a két nagy konzolra is, és hiába várjuk a nagy debütálást (videók, bővebb információk) az sajnos továbbra sem akar megtörténni, ellenben néhány friss képet az illetékesek megint elénk vetettek, megtekintésük természetesen kötelező. Íme:


Hellion: Mystery of the Inquisition: Újabb három látnivaló - 2. kép


Hellion: Mystery of the Inquisition: Újabb három látnivaló - 3. kép


Hellion: Mystery of the Inquisition: Újabb három látnivaló - 4. kép


1 hozzászólás

Vendég

15 éve, 6 hónapja és 25 napja

de gyönyörűen néz ki!meglepett smiley remélem a játékmenet is király lesz.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Mordorer profiljaBotyi profiljarDAVE profilja