Heavy Rain: Lassan indul be az interaktív dráma

2009. december 14.
1.8601
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Yoyo profilja, adatai
Yoyo
Egy külföldi kolléga szerencsés helyzetben van, hiszen kipróbálhatta a Heavy Rain első pár jelenetét, amellyel kapcsolatos élményeit gyorsan közzé is tette.

Elmondása alapján a játékmenet kifejezetten lassú, és a produktum sokkal inkább emlékeztet egy filmre, mint egy játékra. Összesen négy karaktert próbálhatott ki, és az már most látszott, hogy az érzelmeinkre igencsak hatással lesz néhány jelenet. A cikk írója két dolog miatt aggódik: az egyik a szinkronhangok minősége, amelyek olyan hatást keltenek, mintha a szinkronszínészek szövegeiket egymástól elszeparálva vették volna fel. A másik, hogy a játékbeli cselekedetei látszólag nem voltak kihatással a történetre, de ez pár rövid szakasz alapján még nem feltétlenül jelenti azt, hogy ez valóban igaz lenne.

" Ez a játék lassú, és végtelenül szomorú. Melankolikus, és fénytelen, akárcsak az időjárás, amiről a nevét kapta. Azok fogják a legjobban élvezni, akik megfelelő türelemmel rendelkeznek." - fogalmazott a cikkíró, aki egy közel két oldalas leírásban fejtette ki, miért lehet a jövő év egyik legkülönösebb élménye a Heavy Rain. Talán a fel-le kapcsolható lámpák miatt? Esetleg azért, mert nem csak zuhanyozhatunk a játékban, hanem nekünk kell külön megtörölközni? Nem hinnénk, inkább a tökéletes dramaturgiában, valamint az elképesztő látványban találhatjuk meg a választ.
Heavy Rain első pár jelenetét, amellyel kapcsolatos élményeit gyorsan közzé is tette.'>
1 hozzászólás

Hori a (hun)

15 éve, 6 hónapja és 10 napja

Ez akkor egy fura játék lesz ezek alapjánröhögő smiley

válasz erre
Heavy Rain
12.900 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljaBotyi profiljamarco profilja