Hatmilliárdos bevételtől szabadították meg a kalózok Hollywoodot

2006. május 06.
1.6201
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Egy az Amerikai Filmipari Szövetség (MPAA) megbízásából készített átfogó tanulmány szerint a szakma vesztesége jóval nagyobb mint azt eddig sejtették.

Korábbi becslések szerint mintegy 3.5 milliárdos bevételkiesést szenvedtek el a tengerentúli stúdiók tavaly, azonban az új adatok szerint a 2005-ös esztendőre az amerikai filmipar több mint hatmilliárd dolláros veszteséget könyvelhet el a kalózmásolatok roppant terjedése miatt- adta hírül a Wall Street Journal. A fenti információkat tartalmazó dokumentum már tavaly elkészült, azonban halogatták annak nyilvánosságra hozatalát, ugyanis a stúdiók attól tartottak, hogy a megrendítő számadatok negatívan befolyásolhatják részvényeik árfolyamát.

Az MPAA szerint az Egyesült Államok után Kína, Mexikó és Oroszország számítanak a szakmára nézve a legveszélyesebb térségeknek, ugyanis itt virágzik legjobban az illegális filmkereskedelem, és ezen államok okozzák a tetemes anyagi kár jelentős részét. A tanulmány kitér még arra is, hogy a hatmilliárd dolláros kiesés két részből tevődik össze; azaz 3.8 milliárd káruk származik az illegális kópiák terjedéséből, a maradék hozzávetőlegesen 2.3 milliárdos veszteséget pedig az internetes letöltések okozzák.
nincs még hozzászólás

 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profiljaManiac profiljaMonyo profilja