Háromszor annyi zenét töltenek le legálisan, mint egy évvel ezelőtt

2005. július 23.
1.7161
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A nemzetközi lemezkiadókat tömörítő IFPI adatai szerint az idei év első hat hónapjában közel háromszor annyi zeneszámot töltöttek le jogszerűen az internetről, mint egy évvel korábban.

Az IFPI összesen mintegy 180 millió letöltött dalt regisztrált az első félévben, szemben az egy évvel korábbi 57 millióval, illetve a teljes 2004-es 157 millióval. A folyamat mögött elsősorban a nagysebességű szélessávú kapcsolatok számának erőteljes ütemű, egyes felmérések szerint ebben az időszakban mintegy 13%-os globális növekedése áll.

A szervezet emellett sikeresnek tartja az illegális zeneletöltések ellen folytatott, büntetőjogi és felvilágosító eszközöket ötvöző kampányt is: szerintük ennek tudható be, hogy a fájlmegosztó hálózatokról jogdíjfizetés nélkül letöltött dalok száma csupán 3%-ot, 870 millióról 900 millióra emelkedett idén év eleje és július között.

Az igényt kihasználva gyorsan szaporodnak a pénzért legális letöltéseket kínáló online zeneáruházak: jelenleg mintegy 300 működik belőlük, míg egy évvel ezelőtt csupán harmad ennyi volt. Ezzel együtt az ilyen típusú szolgáltatásokat igénybe vevők száma is emelkedett: idén január és július között 1,5 millióról 2,2 millióra.
1 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 7 hónapja és 9 napja

[Tiltott felhasználó!]

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja