Három újabb Atom CPU-val készül az Intel

2012. január 07.
1.7071
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
Az Intel alig egy hete mutatta be hivatalosan is a legfrissebb fejlesztésű Cedar Trail platformját, azonban a legfrissebb hírek szerint a gyártó további három harmadik generációs Atom processzorral kívánja bővíteni a termékkínálatát.

Az újonnan kiszivárgott központi feldolgozókat Intel Atom D2550-es, Atom N2650-es, illetve Atom N2850-es típusjelzéssel köszönthetjük majd az érkező konfigurációkban, és ahogy azt már eddig is megszokhattuk, az N-széria a netbookok, míg a D-sorozat az alacsony energiafogyasztású nettop gépek piacát célozza meg.

A specifikációkat figyelembe véve elkönyvelhetjük, hogy az érkező tagok tulajdonképpen a már bejelentett Atom D2500-as, Atom N2600-as és Atom N2800-as változatok frissített kiadásai lesznek. Az eddigi modellekkel összhangban természetesen az újonnan készülő CPU-k is az Intel jól bevált NM10 Express chipkészletével társíthatóak össze, de általánosságban elmondható, hogy velük ellentétben már csekély mértékben megnövel órajellel, valamint egyikük esetében erősebb grafikus maggal dicsekedhetnek.

A nettop számítógépeket célzó Atom D2550 a már bejelentett D2500-al azonos, 1,86 GHz-es frekvencián üzemel, a TDP értéke viszont továbbra is 10 watt maradt. A tokozásban helyet kapott GPU sebességét az eddigi 400 MHz-ről immár 640 MHz-re emelték, és a támogatott technológiák listájában az Intel Hyper-Threading is felbukkant.

A hordozható gépekbe szánt Intel Atom N2650 és Atom N2850 az 1,70 GHz-es, illetve a 2,00 GHz-es teljesítményre van beállítva, és az eddig bejelentett társaikhoz hasonlóan a két új processzor is dupla feldolgozómaggal rendelkezik, amiket a Hyper-Threading rendszer egészít ki. Az N2600-as és N2800-as társaikkal összehasonlítva az alkalmazott IGP-k frontján nem történt semmiféle változás, vagyis az Atom N2650 PowerVR SGX 545-ös grafikus feldolgozója 400 MHz-en, míg az erőteljesebb társa esetében az már 640 MHz-en üzemel.

Az készülő Intel Atom D2550, Atom N2650 és Atom N2850-es központi feldolgozók megjelenési idejéről és áráról egyelőre nincs információ.
7 hozzászólás

Shade

8 éve, 7 hónapja és 13 napja

Cpt_Nihil írta:
Ez a lényege
Ehun!
Hát, ezt nem vágom mire jó...

válasz erre

Cpt_Nihil

8 éve, 7 hónapja és 13 napja

Shade írta:
Most utánanézve olyat olvastam, hogy van valami alkalmazás telóra, amin keresztül ha kamerával nézzük akkor megjelenít egy kódot. Viszont erről az alkalmazásról semmit sem találtam.
Ez a lényege
Ehun!

válasz erre

Shade

8 éve, 7 hónapja és 13 napja

Cpt_Nihil írta:
A QR kódra gondolsz?
Olvasódjék itt.
Most utánanézve olyat olvastam, hogy van valami alkalmazás telóra, amin keresztül ha kamerával nézzük akkor megjelenít egy kódot. Viszont erről az alkalmazásról semmit sem találtam.

válasz erre

Cpt_Nihil

8 éve, 7 hónapja és 13 napja

Shade írta:
Ezen is ott az a kis fehér négyzet...mi a fene az?
A QR kódra gondolsz?
Olvasódjék itt.

válasz erre

Shade

8 éve, 7 hónapja és 14 napja

Ezen is ott az a kis fehér négyzet...mi a fene az?

válasz erre

Vendég

8 éve, 7 hónapja és 14 napja

Azért elég lassan... Gyakorlatilag évekkel ezelőtt is 1.6-os procikkal jöttek, és még mindig csak itt tartanal. Lassan a mobilokban nagyobb procik vannak...

válasz erre

Vendég

8 éve, 7 hónapja és 14 napja

Fejlődik a netbook végre

válasz erre

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profiljaiPet profiljamarco profiljatotyak profilja5t3v3nk3 profiljahavrillal profilja