Három új táblagéppel jelentkezett az Archos

2013. február 16.
1.4421
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A tabletek népes tábora a napokban újabb tagokkal gazdagodott, ezúttal az Archos közreműködésének köszönhetően, ugyanis a francia vállalat bejelentette az új Platinum modelljeit.

A szóban forgó újdonságok között három friss fejlesztést köszönthetünk, amik a boltok polcaira Archos 80 Platinum, 97 Platinum HD, illetve 116 Platinum típusjelzéssel fognak megérkezni. Az Archos 80 Platinum egy 8 inches, 1024 X 768 pixeles érintőpanellel gördült le a gyártósorról, míg az utána következő társai már egy 9,7, illetve egy 11,6 inches megoldást kínálnak, méghozzá 2048 X 1536, valamint 1920 X 1080-as felbontás mellett.

A felvonultatott kijelzőket leszámítva a trió egyforma konfigurációval rendelkezik, ugyanis számítási teljesítményüket az 1,2 GHz-es, négymagos Allwinner A-31-es SoC szolgáltatja, ami egyúttal egy nyolcmagos, full HD támogatású grafikus rendszert is felvonultat, rendszermemóriából pedig 2 GB-ot mellékeltek a mérnökök.

A dupla kamera mellett a felhozatalban szerepel még a microSD kártyaolvasó, a mini HDMI kimenet, és persze a Google Play alkalmazással kiegészített Android 4.1 Jelly Bean. Az Archos 80 Platinum és 97 Platinum HD megjelenésére még ebben a hónapban sor kerül, mégpedig 199, illetve 299 dolláros áron, míg az Archos 116 Platinum érkezésére valamikor áprilisban számíthatunk, 349 dolláros árcédulával.
2 hozzászólás

csirkee

7 éve, 4 hónapja és 24 napja

jók az árak nagyon és persze fehérkeeeeeeee

válasz erre

Vendég

7 éve, 4 hónapja és 24 napja

A 2048 - as felbontás nagyon durva!

válasz erre

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

gery1113 profilja