Három új monitort jelentett be a BenQ

2014. április 10.
1.5901
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A BenQ neve egyre többször tűnik fel a monitorokkal kapcsolatos híreink között, ennek oka pedig a gyártó remek iramában keresendő, hiszen a játékosoknak szánt monitorok mellett az általános felhasználásra szánt modelleket is sorra jelentik be.

A nemrég bejelentett három modell is ezt a kategóriát erősíti, bár az közismert, hogy a legtöbb játékos nem vesz kimondottan neki szánt monitort, hiszen ezek ára legtöbbször jóval meghaladja az átlagos társaikét. Az újdonságok árban és felszereltségben a középkategóriát erősítik, méretükben pedig az egyre népszerűbb 24 és 27 hüvelykes méreteket képviselik.

A GL2460HM és GL2760H páros Full HD kijelzője TN panelt kapott, dinamikus kontrasztjuk 12000000:1 arányú, válaszidejük pedig 2ms. A másik 27 hüvelykes monitor, mely a GW2760HS nevet kapta, már VA panelt kapott, kontrasztja 20M:1 arányú, míg válaszideje 4ms. A gyártó RevolutionEyes és ZeroFlicker technológiája a felhasználók szemét próbálja meg kímélni, a SmartEco mód pedig akár 44 százalékkal is csökkenteni tudja az energiafelhasználást. Az új GL2460HM, GL2760H, és GW2760HS monitorok ebben a hónapban debütálnak, méghozzá 249 (55 000 Ft), 379 (84 000 Ft) és 399 (89 000 Ft) dolláros ajánlott árakon.
3 hozzászólás

totyak

10 éve, 10 hónapja és 21 napja

Még mindig túl nagyok, kisebbet kérek.

válasz erre

teglasdavid

10 éve, 10 hónapja és 21 napja

Ez drága !!

válasz erre

kpal

10 éve, 10 hónapja és 21 napja

55k baráti mosolygó smiley

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profiljaGargameth profilja