Három projekt is lappang a Killzone-csapat tarsolyában

2012. március 08.
1.8641
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Cpt_Nihil profilja, adatai
Cpt_Nihil
Továbbra sem tágítunk a GDC-től: a konferencián jelen volt a Guerrilla Games art directora, aki eme minőségében elárulta, hogy a team jelenleg HÁROM címet is kalapál odahaza.

Az első Killzone megjelenése óta a Guerilla Games-t árnyékként kíséri mindenhová a cím, de ez Jan-Bart van Beek GDC-n tett nyilatkozata alapján idővel megváltozhat. A stúdió art directorának elmondása szerint a csapat ugyan ezúttal sem tart tisztes távolságot a jól bevált franchise-tól, ám azzal párhuzamosan egy kitaposatlan ösvényen is megindultak.

Jan-Bart van Beek három projektről tett említést, melyek közül kettő közvetlenül kapcsolódik a népszerű FPS-hez: az egyik egy PS Vitára szánt Killzone játék (a Sony Cambridge-dzsel vállvetve); a másik projekt középpontjában bizonyos PlayStation 3-ra készülő Killzone tartalmak állnak, amelyek alatt egyaránt érthetünk Killzone 4-et, illetőleg Killzone 3 DLC-ket. Utolsó versenyzőnk egy új cím, ami Jan-Bart van Beek nyilatkozatából sejthetően lehet zombis, farkasos, steampunk és Ghost in the Shell stílusú. Korábban összesen 32-féle stílus feszített a fejlesztők listáján, majd ezt farigcsálták egészen addig, amíg végül 4 darab maradt.

A stúdió még egy Steampunk Sherlock Holmes-on is törte a fejét, amelyben a híres detektív Frankenstein szörnyéhez hasonló kreatúrákkal menne ölre - az agymenés végül egy 70-es éveket idéző punk címbe, a Dark Science-be torkollott, ahol a játékos Jack Crowbar bőrébe bújva beretválná a mumusokat.

Sajnálatos módon azonban az ötlet nem nyerte el a csapat tetszését, Jan-Bart van Beek legalábbis rámutatott, hogy nem ez lesz a stúdió soron következő játéka, mindazonáltal a koncepció legalább olyan jól hangzik, mint a jófiút alakító Hasfelmetsző Jack, nemde?
6 hozzászólás

marco

13 éve, 2 hónapja

Kekmedve írta:
mosolygó smiley meglátjuk
Az örök optimista!röhögő smiley

válasz erre

Kekmedve

13 éve, 2 hónapja

mosolygó smiley meglátjuk

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja

Tuti hogy nem Killzone 4, furcsa lenne ilyen hamar egy új rész.

válasz erre

marco

13 éve, 2 hónapja

Azért még ne igyunk előre a medve bőrére...mosolygó smiley Elképzelhető hogy inkább KZ3 DLC-ket takar a nyilatkozat...

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja

KZ4????meglepett smileymeglepett smileymeglepett smiley Király!

válasz erre

Braddock

13 éve, 2 hónapja

Killzone 4!Azt nagyon várom remélem hogy tényleg lesz!

válasz erre
Killzone 3
13.500 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
Minden hír, videó és cikk
GDC 2012
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja