Három korábbi felsőkategóriás modellt is leállít az nVIDIA

2014. szeptember 19.
1.7311
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Nemrég jelentette be új modelljeit az nVIDIA, melyek kapcsán már az előzetes híreknél mi is felvetettük, hogy néhány korábbi kártya komoly ellenfél lehet házon belül, ezt pedig a jelek szerint a gyártó is így gondolta és meg is tette a szükséges lépéseket.

Ezek a lépések viszonylag drasztikusak, hiszen leállították három felsőkategóriás kártya gyártását, a középkategóriában azonban számunkra előnyös lépést léptek meg, hiszen csökkentették az árakat. Az árcsökkenés egészen pontosan a GTX 760-as kártyát érinti, melynek 219 dolláros (53 000 Ft) ajánlott árat szabtak, a lehetőséget pedig ki kell használni, hiszen a hírek szerint októberben érkezik a GTX 960.

Három korábbi felsőkategóriás modellt is leállít az nVIDIA - 2. kép

A leállított modellek listáján a GTX 780 Ti, GTX 780 és GTX 770 szerepel, melyek ugye pontosan a GTX 980 és GTX 970 elődjei, illetve komoly ellenfelei. Persze egy ideig még találkozhatunk majd ezekkel a modellekkel a boltok polcain és valószínűleg a hivatalos árcsökkentés elmaradása mellett is olcsóbban juthatunk majd hozzájuk.
3 hozzászólás

miertkellettaregbevezetes

10 éve, 4 hónapja és 6 napja

totyak írta:
Minek gyártanak olyan kártyát, amivel közel azonos tudásúval már a piacon vannak?
Hülye kérdés. Fejlettebb azért. Mivel kisebb fogyasztással minden szempontból kevesebb egységgel hozza ugyanazt előállításilag is olcsóbban mint az elődje.

És ezek még nem is a csúcs Maxwellek (970-980)
Ebből simán ki lehet sajtolni a 980hoz képest 40-50%-ot.
De azt majd csak a 3XX-es AMD-k ellen fogják kiadni... AMD meg nem idén fog válaszolni az is biztos.nyelvnyújtó smiley

válasz erre

kpal

10 éve, 4 hónapja és 6 napja

780 Strix most került piacra az best buy most .

válasz erre

totyak

10 éve, 4 hónapja és 6 napja

Minek gyártanak olyan kártyát, amivel közel azonos tudásúval már a piacon vannak?

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljarDAVE profilja