Három új kiegészítővel bővül a Pathfinder: Kingmaker

2018. november 25.
8.9921
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A Pathfinder: Kingmakernek nem sikerült a szeptemberi megjelenést követően túl nagy népszerűségre szert tennie, viszont az Owlcat Games ezt három új kiegészítővel próbálja meg orvosolni, melyek által bőségesen kerül tartalom az RPG-be.

Az első DLC, a The Wildcards december 6-án robban be, és egy-egy vadonatúj fajjal és kaszttal dobja fel a játékot, előbbi a Tieflings lesz, utóbbi pedig a Kineticists, illetve egy hölgy kísérő is bekerül, akinek meglesz a saját történetszála, és akár romantikázhatunk is vele.

A második a sorban a Varnhold's Lot nevet viseli, ami egy új kampányt implementál a játékba, körülbelül olyan hosszú lesz, mint bármelyik fejezet az alapjátékban, a sztoriban hozott döntéseink pedig mind-mind kihatással lesznek az itteni cselekményre.

Végül, de nem utolsó sorban a Beneath The Stolen Lands jön, ez által egy korábban még nem látott játékmód kerül be, melyben véletlenszerűen generált dungeonökben tudunk randalírozni, majd az egészet egy boss harc koronázza meg, viszont sajnos sem az előző, sem ez a kiegészítő nem kapott még premierdátumot.
2 hozzászólás

Hentes

1 éve, 5 hónapja és 13 napja

Érdekes hogy elhasalt, pedig jó game amúgy!

válasz erre

Gólem

1 éve, 5 hónapja és 13 napja

Lehet hogy belenézek, nem tűnik ez annyira rossznak.

válasz erre
Pathfinder: Kingmaker
11.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

VaPe profiljagery1113 profilja5t3v3nk3 profiljaShade profiljaImperator profiljarDAVE profiljaWickedSick profilja