Három új játékon is dolgoznak a Life is Strange fejlesztői

2018. november 01.
5.4911
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár alig pörgött ki a Vampyr, a Life is Strange 2 pedig messze nem ért a történet végére, a Dontnod Enterteinment azonban a háttérben még jobban a gázra taposott, a legfrissebb hírek szerint ugyanis a csapat berkein belül több új projekt is formálódik.

Hogy pontosak legyünk, három bejelentés előtt álló videojátékról van szó, melyekről a stúdió pénzügyi jelentésében hallottunk először, de a konkrét részletek kapcsán mindössze annyit tudtunk meg, hogy ezek nem mostanában, hanem a 2020 és a 2022 közötti időszakban jelenhetnek meg.

A három titokzatos alkotás között egyébiránt legalább egy újdonságot azért remélünk, azonban abban is szinte teljesen biztosak vagyunk, hogy az egyikük a Vampyr 2 lehet, hiszen az első rész bőven hozta a kiadó elvárásait, így a Focus Home Interactive szinte biztosan megfinanszíroz egy újabb részt.
5 hozzászólás

DrThezeus

5 éve, 11 hónapja és 4 napja

Egy Vampyr 2 engem is érdekelne. Bár addig is, a jövőre érkező Twin Mirror is több mint érdekesnek tűnik tőlük.

válasz erre

WarriorAutobot

5 éve, 11 hónapja és 4 napja

A Vampyr-t szeretném dobozosan, mert az nagyon tetszik, de szerintem a LiS 2-t nem fogom tudni megvárni.
De egyenlőre még várok vele. mosolygó smiley

válasz erre

Mordorer

5 éve, 11 hónapja és 8 napja

Nekem az a baj hogy darabokban vannak ezek a játékok. Így nálam bukó sajna.

válasz erre

Ronalddo

5 éve, 11 hónapja és 8 napja

Kíváncsian várom őket. Tetszik az eddigi munkásságuk! mosolygó smiley

válasz erre

petrovicsz

5 éve, 11 hónapja és 8 napja

Vampyr nekem bejött, várom a folytatást.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja