Hardverfejlesztésbe kezdett a Valve

2012. szeptember 04.
1.9721
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Igazak lehettek azok a korábban nyilvánosságra került szóbeszédek, miszerint a múltban kizárólag szoftverfejlesztéssel foglalatoskodó Valve a múltban valamiféle hardver megalkotásába kezdett.

Minderről a cég hivatalos honlapján megtalálható állásajánlatok adnak tanúbizonyságot, amelyekből kiderül, hogy a Valve olyan alkalmazottakat keres, akik segíthetnek számukra összehozni egy olyan számítógép alapú platformot, amellyel ők maguk is betörhetnének a hardverpiacra.

A Valve információi szerint a szerkezet a high-tech hardverek miatt sok-sok évig utat mutathatna a játékgépek között, irányítását pedig elsődlegesen egérrel és billentyűzettel képzelik el, de feltehetően a kontrollereket is támogatni fogja a készülék.

Az állásajánlat szerint a cég különösen fontosnak tartja a gépezet megalkotása közben az ergonómiát, a használhatóságot és az élettartamot, így nem szándékoznak elkapkodni az új masina kivitelezését. A fentiek egyértelmű bizonyítékai annak, hogy hamarosan valósággá válhat az évek óta pletykált Steam konzol. Mi szóltunk!
17 hozzászólás

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 7 napja

marco írta:
Én úgy látom hogy gyakorlatilag konzolt csinálnak a PC-ből, így végeredményben olyan felhasználókat is meg tudnak szerezni, akik eddig nem PC-ztek... Több okból, vagy nem akartak vele szenvedni, vagy az állandó fejlesztgetésektől fájt a fejük, így vagy nem játszottak eddig semmin, vagy inkább konzoloztak.

Nyilván cserélhető hardveres lesz a cucc (már a Samsung tévék is azok...), így hardveresen uptodate lesz, illetve szerintem Ubuntu fog rajta futni (ezért nyithatnak felé...), ami egy szabad forrású történet, így nem lesz az oprendszer sem béklyóba szorítva.
Amit úgy hívnak hogy MICROSOFT XBOX360kacsintó smiley a microsoft már csinált mivel a PC-én meg bukott az OS-enyelvnyújtó smileykacsintó smiley elterjedt rendszer lett mára a LINUX és más nevén ANDROIDkacsintó smiley a MICROFOSNAK befellegzett nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 7 napja

Neurotic írta:
Jó, de ennek így nem sok értelme van. Mert ez így lényegében egy pc. Mindig furán pislogok az ilyenekre. Van aki megunja a pc-t, hogy ilyen videókártya meg olyan vincseszter és vesz egy konzolt ahol nem kell semmivel foglalkoznia. Erre jön a nagy ötlet, hogy mi lenne ha csinálnának egy olyan játékgépet amiben megint lehet az alkatrészeket cserélgetni és ráadásul pc-s játékok futnának rajta. Szóval értitek ... akkor ez egy pc nem?
XBOX360 is csak egy PC!!!nyelvnyújtó smileykacsintó smiley MICROSOFT WINDOWS fut rajta.

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 7 napja

LESZ VALVE CONSOLE: ime a VALVE GAMEPAD:hxxp://gamerant.com/valve-console-controller-hold-137072/ menő smiley

válasz erre

rDAVE

12 éve, 7 hónapja és 17 napja

Neurotic írta:
Jó, de ennek így nem sok értelme van. Mert ez így lényegében egy pc. Mindig furán pislogok az ilyenekre. Van aki megunja a pc-t, hogy ilyen videókártya meg olyan vincseszter és vesz egy konzolt ahol nem kell semmivel foglalkoznia. Erre jön a nagy ötlet, hogy mi lenne ha csinálnának egy olyan játékgépet amiben megint lehet az alkatrészeket cserélgetni és ráadásul pc-s játékok futnának rajta. Szóval értitek ... akkor ez egy pc nem?
Egyetértek, de nem biztos, hogy a hardver cserélhető lesz és akkor fix hardverrel már lehet létjogosultsága.

válasz erre

Neurotic

12 éve, 7 hónapja és 17 napja

marco írta:
Én úgy látom hogy gyakorlatilag konzolt csinálnak a PC-ből, így végeredményben olyan felhasználókat is meg tudnak szerezni, akik eddig nem PC-ztek... Több okból, vagy nem akartak vele szenvedni, vagy az állandó fejlesztgetésektől fájt a fejük, így vagy nem játszottak eddig semmin, vagy inkább konzoloztak.

Nyilván cserélhető hardveres lesz a cucc (már a Samsung tévék is azok...), így hardveresen uptodate lesz, illetve szerintem Ubuntu fog rajta futni (ezért nyithatnak felé...), ami egy szabad forrású történet, így nem lesz az oprendszer sem béklyóba szorítva.
Jó, de ennek így nem sok értelme van. Mert ez így lényegében egy pc. Mindig furán pislogok az ilyenekre. Van aki megunja a pc-t, hogy ilyen videókártya meg olyan vincseszter és vesz egy konzolt ahol nem kell semmivel foglalkoznia. Erre jön a nagy ötlet, hogy mi lenne ha csinálnának egy olyan játékgépet amiben megint lehet az alkatrészeket cserélgetni és ráadásul pc-s játékok futnának rajta. Szóval értitek ... akkor ez egy pc nem?

válasz erre

jezzahun

12 éve, 7 hónapja és 17 napja

érdekes... tök jó lenne egy ilyen steam masina... ha lenne rá zseton akkor venném is ha megjelennemosolygó smiley

válasz erre

Raiden

12 éve, 7 hónapja és 17 napja

rDAVE írta:
Szerintem akkor se az... Nem igazán az üzleti dolgokra gondoltam, meg nincs is nagyon konkurencia. Kétlem, hogy sok konzolos váltana erre. PC meg megint más, mert ott nem PC1, meg PC2(...) van, hanem sok-sok hardver és a PC-sek többsége ezt élvezi, amelyik meg nem, az veheti ezt vagy megy a konzolokhoz.
Én azért nem foglalok állást, mert több féleképp is el tudják készíteni és ez igen változatos eredményeket hoz magával.
Lehet neked van igazad,majd az idő dönt.kacsintó smiley

válasz erre

rDAVE

12 éve, 7 hónapja és 17 napja

Raiden írta:
Pedig egyszerű..szeletet akarnak a tortából,méghozzá nagyot.Biznisz!
Vagy a riválisok gyengeségeit felismerve tervezik meg a cuccot,így letaszítva őket a nyeregből,vagy egy kompromisszumképes üzleti tervük van hosszútávra.
Szerintem akkor se az... Nem igazán az üzleti dolgokra gondoltam, meg nincs is nagyon konkurencia. Kétlem, hogy sok konzolos váltana erre. PC meg megint más, mert ott nem PC1, meg PC2(...) van, hanem sok-sok hardver és a PC-sek többsége ezt élvezi, amelyik meg nem, az veheti ezt vagy megy a konzolokhoz.
Én azért nem foglalok állást, mert több féleképp is el tudják készíteni és ez igen változatos eredményeket hoz magával.

válasz erre

Raiden

12 éve, 7 hónapja és 17 napja

rDAVE írta:
Próbálnék véleményt alkotni, de nem megy... Kevés ahhoz az elérhető információ, hogy konkrét véleményt mondjak, mert ezt igencsak sok féleképp meg lehet valósítani, ezért maradok én még pártatlan. mosolygó smiley
Lehet hogy hiánypótló, de az is lehet, hogy felesleges lesz az egész...
Pedig egyszerű..szeletet akarnak a tortából,méghozzá nagyot.Biznisz!
Vagy a riválisok gyengeségeit felismerve tervezik meg a cuccot,így letaszítva őket a nyeregből,vagy egy kompromisszumképes üzleti tervük van hosszútávra.

válasz erre

rDAVE

12 éve, 7 hónapja és 17 napja

Próbálnék véleményt alkotni, de nem megy... Kevés ahhoz az elérhető információ, hogy konkrét véleményt mondjak, mert ezt igencsak sok féleképp meg lehet valósítani, ezért maradok én még pártatlan. mosolygó smiley
Lehet hogy hiánypótló, de az is lehet, hogy felesleges lesz az egész...

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 18 napja

Neurotic írta:
Hát azért nekem vannak aggályaim ezzel kapcsolatban. Először is, nyilván ugyanazok a játékok fognak rajta futni mint amik most is pc-n, egér+billentyűzet kombó. Szóval a Valve kb csinál egy pc-t, rányalja a matricát, hogy Valve, esetleg terveznek hozzá némileg egyedi perifériákat, esetleg két kontrollert. De alapjába véve ez egy pc lesz. Szóval már itt felmerül a kérdés, hogy miért vegye meg az ember?

A másik problémás kérdés: ha ez egy pc akkor milyen operációs rendszer fog rajta futni? Azért az sem mindegy.

A konzolokat is kb a játékok adják el és azok exkluzivitása, itt ilyen nincs úgyhogy nehéz lesz indokokat keresni arra, hogy meggyőzzék az embereket, hogy miért vegyék meg.
Mondjuk azért vegyék meg mert HALF LIFE 3 al fogják Bundle csomagban adni
500.000ft os áron amihez a WOW és a Diablo meg Warcraft EXCLUSIVE lesznyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 18 napja

Örülök hogy lesz mert boxszal teli van a tököm.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
sad56guy profiljamarco profiljaKisember001 profilja