Hamarosan kapható a HD 4670

2008. szeptember 07.
2.3751
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
Az AMD a jól ismert taktikát követi a legújabb videokártya szériájával is, azaz először kihozzák a felsőkategóriás egyedeket, majd később a kisebb modelleket.

A középkategória aljára sorolható HD 4670 megjelenése már csak napok kérdése, amelyet leginkább az a tény bizonyít, hogy számos európai kereskedő már felvette a listájára, tehát rendelhetővé tette. Ráadásul rögtön két gyártó megoldásai közül csemegézhetünk, ugyanis a HIS mellett a Sapphire is csatasorba állította termékeit.

A Sapphire referencia órajelű (750 MHz) kártyája kétfajta csomagolásban érkezik. Az olcsóbb változathoz gyakorlatilag semmit sem adnak a vason kívül, míg a full packot ellátják hasznos kiegészítőkkel. Előbbit 69 euró, míg utóbbit 76 euró körül vesztegetik, amely nagyjából megegyezik az előző generációs HD 3850-esek árával.

A specifikációkban azonban találunk eltéréseket. A 3850 256 bites memória busszal, míg a 4670 ennek felével, 128 bitessel rendelkezik. Cserébe az újabb VGA mindössze 70W-ot fogyaszt, szemben az idősebb testvér 100W-jával. Ez a 70W pedig kiemelkedő, hiszen a hasonló kategóriás HD 3650 75W-ot, a 9600GT 95W-ot, míg az alsó kategóriás 9500GT 50W-ot zabál.

Az alacsony fogyasztás valószínűleg arra ösztönzi a gyártókat, hogy néhány passzív hűtéses darabbal is kedveskedjenek a vásárlóknak. Hangtalan gépet építőknek tehát megérhet egy próbát a HD 4670.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaDav2377 profiljamarco profiljaManiac profilja