Hamarosan elérhető lesz a Razer intelligens karkötője

2014. október 23.
1.5871
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Razer nevét megemlítve legtöbbeknek a különféle gamer periféirák ugorhatnak be, pedig a vállalat egy ideje már néhány különlegesebb dolgon is dolgozik, melyek közül a legaktuálisabb az intelligens karkötők piacára érkező Razer Nabu. Az okoskarkötőről legutóbb szomorú híreket kellett közölnünk, hiszen tavasszal adtunk arról hírt, hogy a megjelenés helyett késést kaptak a rajongók.

Azóta jó néhány hónap eltelt, a gyártó pedig keményen dolgozott azon, hogy piacra kerülhessen a termék.

Erre a jelek szerint már nem is kell sokat várni, hiszen az intelligens karkötő zöld utat kapott az FCC-től (Federal Communications Commission), ami ezekben a körökben azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban hamarosan a boltok polcain találkozhatunk majd a termékkel. Mi csak remélni tudjuk, hogy ezzel párhuzamosan az európai közösség is megkapja majd a karkötőt, mely egyébként Android és iOS eszközökkel működik majd együtt.
adtunk arról hírt, hogy a megjelenés helyett késést kaptak a rajongók.'>
4 hozzászólás

totyak

10 éve, 3 hónapja

Inkább intelligens emberek kellenének, szebb lenne a világ.

válasz erre

juhaszandor

10 éve, 3 hónapja

Hát nem tudom, én megleszek egy ilyen nélkül a következő tíz évben az biztos. röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

10 éve, 3 hónapja

Nekem kellene egy ilyen! Hozzák már ide is!

válasz erre

wegh

10 éve, 3 hónapja

Pont tegnap volt egy előadás az egyetemen az ilyen SMART cuccokról. Érdekes jövőképet festettek le. mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja