Halo 5: új tagokkal bővül a 343 Industries csapata

2014. március 16.
2.0611
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
IAppearMissing profilja, adatai
IAppearMissing
Az Xbox egyik - ha nem - legnagyobb húzócíme vitán felül a Halo-sorozat, így egyáltalán nem meglepő, hogy a Microsoft mindent elkövet annak érdekében, hogy Master Chief visszatérése átütő siker legyen.

A Bungie helyét időközben a 343 Industries vette át, akik azóta már több nagyszerű Halo epizódot letettek az asztalra. Úgy tűnik a folytatás - amelyet hivatalos bejelentés híján Halo 5-nek becéz a sajtó - jó kezekben van, a csapathoz ugyanis az elmúlt időszakban több ismert játékipari veterán is csatlakozott.

Tim Longo, aki korábban a LucasArts és a Crystal Dynamics csapatát erősítette, kreatív igazgatóként fog munkálkodni a projekten, Nicolas Bouview pedig a művészeti részleg vezetését vállalta magára. A Bungie vezető írója, Joe Staton visszatért a Microsoft Studios kötelékébe, így nem meglepő, hogy ő is a besegít next-gen alkotás elkészítésébe.

Ha pedig ez sem lenne elég, a Microsoft számos állást hirdetett meg a közelmúltban, amelyben főként szoftverfejlesztő mérnökök jelentkezését várják, de emellett művészeket, pálya dizájnereket, játékmenet programozókat és hálózati szakértőket is keresnek még.
3 hozzászólás

Vendég

10 éve, 10 hónapja és 25 napja

Helyes, ne is hagyják ezt a címet elsüllyedni!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

10 éve, 10 hónapja és 25 napja

Sok jó gammát várok tőlük!

válasz erre

fantis6

10 éve, 10 hónapja és 25 napja

megnézem milyen lesz majd, bár sajna nem tudok rajta majd játszani röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljaBotyi profiljamarco profilja