Halálosan megfenyegették a Final Fantasy VII Remake egyik színésznőjét

2019. november 20.
6.9831
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Elképesztő történetet hozott nyilvánosságra a japán Sankei News magazin, miután Ayumi Ito színésznő engedélyezte számukra, hogy megírják: még a nyár folyamán halálos fenyegetéseket kapott a Final Fantasy VII Remake miatt.

Mint ismert, a színésznő az alkotás egyik központi szereplőjének, Tifa Lockhartnak adja jellegzetes orgánumát, ami a beszámolók szerint két rajongóból is olyan súlyos negatív érzelmeket váltott ki, hogy e-mailben életveszélyesen megfenyegették a színésznőt - méghozzá a saját ügynökségén keresztül.

A két fenyegető a nyomozás jelenlegi állása szerint teljesen független volt egymástól, ezáltal elsőként egy nő írta le kerek perec, hogy meg akarja ölni Itót, nem sokkal később pedig egy férfi jelezte, hogy ha nem cserélik le másra a színésznőt, akkor megöli őt. Ayumi Ito természetesen feljelentést tett a két fenyegető ellen, így az ügyben rendőrségi eljárás indult.
Final Fantasy VII Remake miatt.'>
3 hozzászólás

rDAVE

4 éve, 8 hónapja és 22 napja

Patrik94 írta:
Feltételezem ez sok valódi színésszel is így van, csak nem verik nagydobra.
Ő egy eléggé valódi színésznő, tudod filmek és sorozatok meg ilyenek, csak épp most szinkronhang. A megölöm, felrobbantom, felgyújtom stb kijelentéseket ki kell vizsgálni, Japánban különösen érzékeny téma lett mióta felgyújtották az anime stúdiót. Ráadásul őt fenyegetni alapból eléggé örült dolog. Nem egy új Tifa Lockhart szinkronhang, hanem gyakorlatilag minden Final Fantasy és Kingdom Hearts játékban, valamint animációs filmben ő Tifa hangja.

válasz erre

muki

4 éve, 8 hónapja és 22 napja

Előfordul...

válasz erre

Patrik94

4 éve, 8 hónapja és 22 napja

Feltételezem ez sok valódi színésszel is így van, csak nem verik nagydobra.

válasz erre
Final Fantasy VII Remake
19.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaMonyo profiljaKisember001 profilja