Ha jól fogadják az iPados verziókat, más platformokra is megjelnhet majd a Fur Fighters

2012. július 23.
1.5201
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Újabb legendás Dreamcast videojáték újra megjelentetése várható a közeli jövőben, tudtuk meg egyenesen Mark Carigtől és Jeff Lewistól, a Muffin Games két fenegyerekétől, akik annak idején a Bizarre Studios kötelékében szolgáltak, a csapat megbomlásával azonban létrehozták saját cégüket.

A duó állítása szerint ahelyett, hogy saját ötleteiket valósították volna meg, inkább úgy határoztak, hogy egy valamikori Dreamcast címet vesznek elő számunkra, hogy kicsit megszépítve azt, ismét megjelentethessék, méghozzá kizárólag iPadra.

A csapat állítása szerint alig 200 órájukba telt, míg átportolták a játékot erre a rendszerre, ehhez pedig a PC-s változatot használták fel, nem a Dreamcastosat. Hogy mi köze a srácoknak a Fur Fighters-hez?

Nagyon egyszerű, Jeff Lewis volt annak idején az eredeti alkotás karakter dizájnere, így nem volt nehéz dolga, amikor még a Bizarre Studios kreatív igazgatójaként igényt tartott a játék jogaira. A csapat tervei szerint a játék először csak iPadra fog megjelenni valamikor a közeli jövőben, majd amennyiben sikeres lesz, más platformokra is elkészítik.
4 hozzászólás

Vendég

12 éve, 8 hónapja és 9 napja

Érdekes hogy csak ipadre hozzák ki!meglepett smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 8 hónapja és 9 napja

csirkee írta:
nem lett volna jobb inkább először iphone-ra megjelentetni? az mégis csak a fél világnak van már lassan...
Nem lett volna ugyanaz a hatás. Szerintem ezt tabletre akarják majd nyomatni csak.

válasz erre

csirkee

12 éve, 8 hónapja és 9 napja

nem lett volna jobb inkább először iphone-ra megjelentetni? az mégis csak a fél világnak van már lassan...

válasz erre
Fur Fighters
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljaMonyo profilja