Gyerekeknek készült a Xiaomi új okosórája

2016. május 04.
3.1621
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Xiaomi viszonylag rövid idő alatt igen nagy ismertségre tett szert és az okostelefonokon kívül még jó néhány piacon tud kellemetlen perceket okozni a hosszú évtizedek óta piacon lévő nagyágyúknak.

Idén nagyon sokan azt várják a kínai óriástól, hogy az okosórák piacán villantanak egy nagyot, mellyel újabb szegmensben produkálhatnának óriási számokat. Nemrég be is jelentettek egy Xiaomi okosórát, ám a Xiaomi Mi Bunny nem az a termék, amire a piac nagyon várt.

A rózsaszín és kék színekben érkező újdonság ugyanis gyermekek számára készült, ugyanakkor az 50 dolláros árával könnyen meghódíthatja saját piacát. Az órában ugyanis helyet kapott egy GPS-vevő, így a szülők pontosan tudhatják, hogy merre jár a gyermek, illetve megjelölhetnek biztonságos zónákat is, ha pedig ezen kívülre lép a fiatal, akkor az óra jelez a szülőknek.

Mindemellett egy SOS gombot is találunk rajta, illetve a SIM-foglalatnak és a mikrofonnak köszönhetően a szülő kommunikálhat a gyerekkel. Alapvető fitnesz funkciókat is kapott, figyeli az alvást, számolja a lépéseket és mindezt szinkronizálja az okostelefonos applikációval.
5 hozzászólás

WarriorAutobot

3 éve, 5 hónapja és 21 napja

Tudása jó, de kinézetre lehet több színben is...

válasz erre

rDAVE

3 éve, 5 hónapja és 22 napja

totyak írta:
Valójában nem a gyereknek lesz, ha belegondolsz. Kisgyereknek elég lenne egy ezer forintos kis semmiség is, ami semmit nem tud. Ez a szülőknek szól, hogy megnyugtassák a lelküket, a csemete rendben van. Egyébként annyira tipikus, hogy ezt a két színt választották. Fiúknak kék, lányoknak rózsaszín. Mint ha más szín nem is létezne.
Nem kell belegondolnom, tudom én, hogy részben a szülőé, de attól a gyerek kezén lesz. Tetszenie kell neki, nehogy eldobja mikor nem figyelnek.

válasz erre

totyak

3 éve, 5 hónapja és 22 napja

rDAVE írta:
Annyira nem csúnya ez, gyerekeknek pont ilyen kis színes vackok kellenek.
Valójában nem a gyereknek lesz, ha belegondolsz. Kisgyereknek elég lenne egy ezer forintos kis semmiség is, ami semmit nem tud. Ez a szülőknek szól, hogy megnyugtassák a lelküket, a csemete rendben van. Egyébként annyira tipikus, hogy ezt a két színt választották. Fiúknak kék, lányoknak rózsaszín. Mint ha más szín nem is létezne.

válasz erre

rDAVE

3 éve, 5 hónapja és 22 napja

totyak írta:
Nagyon rusnya a kinézete, ez a két szín rettenet. Belső annyira talán nem is gáz. Nem hiszem, hogy ezzel nagyon villantanak.
Annyira nem csúnya ez, gyerekeknek pont ilyen kis színes vackok kellenek.

válasz erre

totyak

3 éve, 5 hónapja és 22 napja

Nagyon rusnya a kinézete, ez a két szín rettenet. Belső annyira talán nem is gáz. Nem hiszem, hogy ezzel nagyon villantanak.

válasz erre

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Monyo profiljababem profiljaWickedSick profiljaManiac profilja