Guitar Hero World Tour verseny PART 2

2008. december 16.
5.1721
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Megkezdődött a csapatok jelentkezése az egyre inkább túlzsúfoltnak ígérkező Guitar Hero World Tour versenyre.

Ne feledjétek, azok a csapatok sincsenek kizárva a részvételből, akik későn kapnak észbe, a helyszínen lévő hostess lányoknál egész nap lehet jelentkezni. Essen most néhány szó a játékszabályokról. Tudjuk jól, hogy sokan szeretnének egész nap a színpadon lenni, de erre idő hiányában sajnos nincs lehetőség. Minden csapatnak két számot kell előadni.

Az egyik teljesen szabadon választott, itt nincs semmiféle megkötés. A második számot a zsűri választja ki, azt kell előadnotok. Összeválogattunk egy 10-es listát, a szerintünk legütősebb számokból, ezek közül bármelyiket kiválaszthatja a zsűri, szóval nem árt felkészülni. Az elődöntők után a legjobb három csapatnak lehetősége lesz még egy számot lejátszani, ez lesz a döntő, ez alapján hirdetünk győztest.

#tv#

A zsűri döntése szubjektív, ezt a versenyzőknek is el kell fogadniuk. Reklamációnak helye nincs! A csapatok játékbeli tudása ugyanakkora súllyal esik latba, mint a banda külső megjelenése és a színpadon előadott koreográfiája. Kaptunk olyan visszajelzéseket a már regisztrált csapatoktól, hogy valami igazán őrült dolgot terveznek a színpadon, kíváncsian várjuk mi lesz az.

A moderálásban és a versenyek lebonyolításában Majka lesz a segítségünkre, aki köztudottan nagy játékos, sikeres zenei múlttal rendelkezik és, örömmel tett eleget felkérésünknek, sőt még azt is elvállalta, hogy tagja lesz a zsűrinek.

A színpad egész pénteken várja a zenélni vágyó csapatokat (érkezési sorrendben).

Bővebb információkat a www.bsc.hu/ghwt weboldalon találtok.
Jelentkezni lehet a ghwt@bsc.hu e-mail címen a résztvevők és a banda nevének megadásával.

Várunk mindenkit a Saturn Budában (Mammut, Lövőház u. 2-4) december 19-én egész nap.

A zsűri által kiválasztott zene lista:
BILLY IDOL - REBEL YELL
Jimmy Eat World - The Middle
LINKIN PARK - WHAT I'VE DONE
Tokio Hotel ? Monsoon
MICHAEL JACKSON - BEAT IT
Jon Bon Jovi ? Livin? on a Prayer
NIRVANA - ABOUT A GIRL
The Guess Who - American Woman
SURVIVOR - EYE OF THE TIGER
Ozzy Osbourne - Crazy Train
Guitar Hero World Tour versenyre.'>
17 hozzászólás

Vendég

16 éve, 7 hónapja és 1 napja

röhögő smileyi,iolmjmenő smileyujuuuuuuj

ujjzju

válasz erre

Vendég

16 éve, 7 hónapja és 3 napja

syasztokröhögő smileymosolygó smiley

válasz erre

Lackooo

16 éve, 7 hónapja és 4 napja

Ott voltam végig tőled 2 méterre, de most hiába meek oda, h én vagyok xy, sztem ugysem vágod, de majd legközelebb. Amúgy a martinékkal voltam ott a VIP részlegen, sötét pufimellényben, szőke a hajam. Zsűriasztalnál is álltam egy csomót, de fél óránként ki kellett mennünk a levegőre. röhögő smiley

válasz erre

marco

16 éve, 7 hónapja és 4 napja

Lackooo írta:
Ott voltam, nem az volt, amire számítottunk, de elvoltunk a VIP sátorban. Kaja, pia, ökörködés. Ja, és kezet fogtam Majkával. (ezért már megérte felmenni) röhögő smiley Marco, nem volt meleged abban a kapucnis pulcsiban? Rajtam csak egy mellény volt és majd meg sültem. röhögő smiley
Nem a francot, majd megdöglöttem, bakker!mosolygó smiley Miért nem jöttél oda, hogy megismerjük egymást? Ejnyebejnye!mosolygó smiley

válasz erre

Helme

16 éve, 7 hónapja és 4 napja

Szerintem egész jól össze volt rakva, nekem nagyon bejött...
Remélem még ma estére megírom az élménybeszámolót..

válasz erre

Lackooo

16 éve, 7 hónapja és 5 napja

Ott voltam, nem az volt, amire számítottunk, de elvoltunk a VIP sátorban. Kaja, pia, ökörködés. Ja, és kezet fogtam Majkával. (ezért már megérte felmenni) röhögő smiley Marco, nem volt meleged abban a kapucnis pulcsiban? Rajtam csak egy mellény volt és majd meg sültem. röhögő smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 7 hónapja és 6 napja

és am nem tetszik neked a rebel yelll!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! kedves rambo?????????????? az az egyik legjobbröhögő smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 7 hónapja és 7 napja

ha a tokyo hotel nem lenne akor tök jókat választhatna nekünk a zsüri

válasz erre

Rambo

16 éve, 7 hónapja és 8 napja

Kíváncsi leszek a versenyre, szerintem nagyon feelinges lesz. mosolygó smiley A győztes csapatnak mi lesz a nyereménye?
A számok közül tetszik:
-Jimmy Eat World
-Jon Bon Jovi
-Nirvana
-Michael Jackson
The Guess Who
Survivor (!!!!)
Ozzy Osbourne (!!!!!!)

válasz erre

marco

16 éve, 7 hónapja és 8 napja

Helme írta:
Rapperként jobban értékelem. A Showman szerep nem áll jól neki...
Ja bakker, ő fog műsort vezetni? Az tényleg gáz, nem tartozik a nagy tehetségek közé!röhögő smiley Mondjuk a jelenlegi magyar médiában nem sokan...

válasz erre

Helme

16 éve, 7 hónapja és 8 napja

marco írta:
Méééér? A Fifa rendezvényen is tök jó vóóót!röhögő smiley
Rapperként jobban értékelem. A Showman szerep nem áll jól neki...

válasz erre

marco

16 éve, 7 hónapja és 8 napja

Helme írta:
Majka?

Hurrá...
Méééér? A Fifa rendezvényen is tök jó vóóót!röhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Guitar Hero World Tour
53.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaGargameth profiljamarco profilja