Guardian Cross: Bejelentés társult az egyik rejtélyes Square Enix játékcímhez

2012. február 27.
1.6011
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Mint ismeretes, a Square Enix csapata a múltban több tucatnyi játékcímet bejegyzett már az arra alkalmas szerveknél, amelyek közül egyelőre még egyetlen bejelentés sem született, egészen mostanáig.

Még januárban történt, hogy a csapat regisztrálta a Guardian Cross nevet, amelyről természetesen akkor még nem tudtuk, hogy mi lehet, de a cég hivatalos Facebook oldalán a mai napra virradóra befutott a hivatalos bejelentés, miszerint a cím mögött egy új mobilos videojáték lapul meg.

Nyugodtan csapjon egyet rá az asztalra mindenki, aki csalódott emiatt a brigádban, hiszen a Square Enix-től nem éppen mobiljátékokat várnánk. A Guardian Cross ugyanakkor nem is közönséges mobilos cím lesz, hanem egy olyan fantasy koncepció szülte alkotás, amelyet virtuális kártyák gyűjtögetésével, illetőleg azok segítségével játszhatunk majd.

A projekt a tervek szerint iPhone, iPod Touch és iPad készülékek mellett Androidos telefonokra is elérhető lesz, ám ennél többet egyelőre még nem kötöttek az orrunkra az illetékesek.
4 hozzászólás

DoubleW

13 éve, 2 hónapja és 10 napja

Vendég írta:
Pffff, mobiljátékok rettenetesen gagyik értelmetlenek
Én se szeretem őket!

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja és 11 napja

Pffff, mobiljátékok rettenetesen gagyik értelmetlenek

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja és 11 napja

Hu de marhára ****.wtf smiley

válasz erre

Braddock

13 éve, 2 hónapja és 11 napja

Ezeket a mobilos játékokat is nagyon fellendítették mostanában!

válasz erre
Guardian Cross
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja