Gears of War 3: Megelégszik az Epic a 30 képkockával is másodpercenként

2010. május 07.
1.8591
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Gears of War-sorozat harmadik epizódja teljesen biztosan magas minőséggel kísérve fogja továbbírni a széria által megkezdett történelmet, hiszen az Epic csapata eddig egyetlen rész esetében sem nyúlt még mellé.

A korábbi információknak és látnivalóknak köszönhetően nagyjából már most tudjuk, hogy milyen téren fog nagyot fejlődni a harmadik GoW, ám van valami, amire azért nem mertünk volna mérget emelni a szánkhoz. Ez pedig a grafika komolyabb fejlődése, amelyet a minap erősítettek meg számunkra az illetékesek.

Hogy egészen pontosak legyünk, az elkövető Cliff Bleszinski volt, aki úgy nyilatkozott a CVG brigádjának, hogy a Gears of War 3-ban szeretnék egy magasabb grafikai szintre helyezni a sorozatot, ám ehhez sajnos távoli álom marad a 60 fps elérése, lévén a szebb kinézetért csak 30 képkocka per másodperces framerate lesz kivitelezhető a csapat számára. Ezt természetesen hajlandóak vagyunk megbocsájtani abban az esetben, ha az Epic csapatának valóban sikerül még egy kicsit csavarnia a Gears of War szépséget jelölő potméteren. Így van, vagy nem így van?
Gears of War-sorozat harmadik epizódja teljesen biztosan magas minőséggel kísérve fogja továbbírni a széria által megkezdett történelmet, hiszen az Epic csapata eddig egyetlen rész esetében sem nyúlt még mellé.'>
2 hozzászólás

Vendég

15 éve, 2 hónapja

Shade írta:
Én meg egy gears of war 2-vel elégednék meg pc-n
röhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

Azzal én is.

válasz erre

Shade

15 éve, 2 hónapja

Én meg egy gears of war 2-vel elégednék meg pc-n

válasz erre
Gears of War
4.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profilja