Gearbox és Disney veteránok csatlakoztak a Fun Machine-hoz

2012. május 18.
1.4501
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Egyre több fejlesztő próbál elmenekülni az egyes források szerint "süllyedő hajóról" és az AAA kategóriás címek feltételezett halála előtt - nyilván erre kevés a reális esély - helyet találni egy olyan fejlesztőcsapatban, ahol kisebb, casual címeket készítenek.

Néhány valamikori Gearbox és Disney Intenractive veterán is így tett az elmúlt napokban, a Fun Machine ugyanis bejelentette, hogy ezekből a brigádokból sikerült néhány új tagot leakasztaniuk maguknak, így a jövőben még nagyobb lendülettel folytathatják a munkát.

A Fun Machine elsődlegesen kisebb címeiről híres, célplatformjaik között pedig elsősorban az okostelefonok, az okos TV-k és a táblagépek vannak.

A csapat első bemutatkozása az Awsome Eats videojátékkal történt, amivel azonnal komoly névre tettek szerint az iOS közönség között, hiszen csak iPad-ra és iPhone-ra mintegy 800,000 példányt adtak el játékukból, amelyben a zöldségek kapták a főszerepet.

A Fun Machine természetesen már lázasan dolgozik következő alkotásán, ám erről egyelőre még nem sok információnk van.
1 hozzászólás

Vendég

12 éve, 11 hónapja és 14 napja

Kár hogy nem mondtak legalább egy irányt vagy stílust.mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja