gamescom 2010: Megdöbbentő adatok az expóról

2010. augusztus 25.
2.2931
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Koelnmesse brigádja végre nyilvánosságra hozta az idei gamescom kiállítás statisztikáit, amelyek enyhén megdöbbentő adatokkal kívánják elkápráztatni a kíváncsiskodókat, lévén a német expó az illetékesek szerint a világ legnagyobb játékkiállításává nőtte ki magát az idén, köszönhető mindez a nem kevesebb, mint 254,000 látogatónak, ami egyértelműen növekvő eredmény a tavalyi 245,000-es sereglethez képest.

A számadatból mindemellett mindössze 18,900-an voltak a kiállítók, és 4,400-an a sajtó emberei - mintegy 49 országból -, így tehát még mindig kijelenthető, hogy közel negyed millió külsős érdeklődő és fanatikus volt kíváncsi a kölni expóra.

A 2010-es gamescom-on egyébiránt több, mint 500 kiállító volt jelen, mintegy 33 országból, ami szintén brutális növekedést mutat a tavalyi 458 prezentálóhoz képest, akik 31 nációból érkeztek a rendezvényre. Így tehát hiába maradt távol a Nintendo, a Capcom és a Sega is a kiállítástól - utólag reméljük már röstellik magukat emiatt -, a kölni gamescom erősebb, mint valaha, és csak remélni tudjuk, hogy jövőre folytatódni fog ez a sikersorozat, hogy az expó méltán viselhesse Európa legnagyobb játékkiállításának a címét. Ne feledjétek, 2011-ben is lesz gamescom, méghozzá augusztus 17 és 21 között.
2 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

14 éve, 9 hónapja és 5 napja

[Tiltott felhasználó!]

Vendég

14 éve, 9 hónapja és 27 napja

Mégsem voltak olyan hűdenagy bejelentések...

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
gamescom 2010
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljatibormolnar205 profilja