Front Mission Evolved: TGS 09 teaser trailer

2009. szeptember 15.
2.8761
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az idei E3 kiállításon került hivatalos megerősítésre a Square Enix műhelyéből származó Front Mission Evolved, amelyről azóta sem érkezett túl sok használható információ, sőt, mondhatni semmi sem.

A hamarosan megkezdődő Tokyo Game Show azonban kedvező táptalajt nyújthat a projekt számára, és ugyan elsősorban a nagy konzolos címek bemutatója lesz a rendezvény, több olyan alkotás is megmutatja magát, amelyik PC-n is tiszteletét fogja tenni, köztük például ez a produktum is.

A Front Mission Evolved-ről mindenesetre érdemes tudni, hogy a fejlesztési munkálatokért a Double Helix Games stúdiója felel, akik többek között a legendás Shiny Entertainment embereiből verbuválódtak, hogy egy külső nézetes, leginkább a Transformers-re hajazó akciójátékot készítsenek nekünk. Nyilván a Transformers hasonlat nem minden esetben állja meg a helyét, hiszen az alkotás komoly múlttal rendelkezik, így leginkább talán saját magára hasonlít, de a hatalmas robotok miatt elsősorban talán akarva-akaratlan is az átalakulás nagymesterei jutnak eszünkbe, annak ellenére is, hogy már most tudjuk, a Front Mission Evolved bizony mérföldeket fog ráverni a példaként felhozott produktumra.

Mivel a játékról sajnos még mindig nem tudunk az elhangzottaknál sokkal többet, így támaszkodjunk arra, amink van, ez pedig nem más, mint a TGS 09-re szánt teaser trailer, amely besorolása ellenére is egy hangulatos, ám sajnos keveset mutató darab. Ha a debütáló mozgókép felkeltette akkoriban az érdeklődésedet, akkor ne hagyd ki a folytatást. Csak kattints a lejátszás gombra.

#tv#
nincs még hozzászólás

 
Minden hír, videó és cikk
TGS 2009
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljatotyak profiljaManiac profilja