Friss képeken a Fort Zombie

2009. október 01.
2.5941
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Mostanság rettentően felkapottá váltak az élőhalottakkal, alias zombikkal megspékelt videojátékok, bár a stílus és a hörgő-morgó zöld szörnyek fanatikusai még így is azt mondják, kevés alkotás érkezik a témában.

Igaz is, zombis játékból sosem elég, ez tény. A Paradox Interactive pedig, karöltve a Kerberos Productions brigádjával, gondoskodni szeretne a zombis produkciók szerelmeseinek arról, hogy az idei esztendő nem éppen silány felhozatala mellett egy újabb élőhalottaktól hemzsegő játékot tegyen le az asztalra.

Ő lenne a Fort Zombie, amely segítségül hívta a hasonló tematikában fogant filmek legjavát, és a témát játékba fűzte, méghozzá olyan formában, ahogyan eddig még soha, vagy csak ritkán láthattuk. Az akció RPG stílusba sorolt produktum betöltése után egy kitalált városban, Piety-ben találjuk magunkat, ahol egyik napról a másikra a lakosság legjava élőhalottá változott. Menekülőút nincs, bármennyire is szeretnénk kijutni a városból, az egyelőre lehetetlen vállalkozás, ezért elbarikádozzuk magunkat, hogy ellent tudjunk állni a zombihordáknak.

Mivel a hörgő rémségek csak éjszaka támadnak, nappal lehetőségünk lesz a rejtekhelyül választott épület megerősítésére, valamint túlélők, élelem vagy éppen muníció gyűjtésére, hogy a következő éjjeli rohamot, amely már minden bizonnyal erősebb lesz, újra túléljük. Az érdekesnek ható projekt elméletileg még ebben az esztendőben megjelenik, a Paradox brigádjának hála pedig a mai napon újabb képeket tekinthetünk meg róla, amelyek mivel egyenesen a játékból származnak, talán hamarosan egy gameplay videó követi őket. De addig is a képek:


Friss képeken a Fort Zombie - 2. kép


Friss képeken a Fort Zombie - 3. kép


Friss képeken a Fort Zombie - 4. kép


Friss képeken a Fort Zombie - 5. kép


Friss képeken a Fort Zombie - 6. kép


Friss képeken a Fort Zombie - 7. kép


Friss képeken a Fort Zombie - 8. kép


Friss képeken a Fort Zombie - 9. kép


Friss képeken a Fort Zombie - 10. kép


Friss képeken a Fort Zombie - 11. kép


nincs még hozzászólás

legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

rDAVE profiljaManiac profiljaWarriorAutobot profiljaHellblade profiljaMarduk profiljaVis Major profiljagery1113 profiljaLaci721 profilja