Friss képeken a Diablo III

2009. augusztus 31.
1.8301
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Blizzard saját kis összejövetelén, a Blizzcon 2009-en egy újabb mérföldkövet hagyott el a Diablo III, mégpedig azért, mert kiderült, hogy a Monk lesz a negyedik játszható karaktere a programnak.

A harcos szerzetesről a bejelentés pillanatában rögtön megnézhettünk néhány roppant hangulatos és akció dús gameplay videót, amelyeken nem csak magát a karaktert, hanem annak képességeit is megtekinthettük, sőt a játékba is nagyon könnyen beleszerettünk. A mai napon pedig ismét növekedhet az alkotás iránt érzett szerelmünk szintje, hiszen érkezett néhány friss látnivaló a harmadik Diablo-ról.

Magát az alkotást nagy valószínűséggel senkinek sem kell bemutatni, hiszen aki öreg, esetleg közepesen idős harcos, az ha csak hallomásból is, de biztosan hallotta már a Diablo nevet, aki pedig nem, az majd a jövőben sokszor hallani fogja, lévén készül a harmadik rész, egyelőre kizárólag PC-re. Egyes pletykák persze nem tartják kizártnak a konzolos verziókat sem, bár erről sem közelebbit, sem távolabbit nem tudunk mondani, mint ahogyan arról sem, hogy vajon még az idén érkezik-e, mert ha nem, akkor sajnos csak 2011-ben esedékes, a StarCraft II és az új World Of Warcraft kiegészítő miatt.

Amíg azonban várunk a megjelenési időpont bejelentésére, addig is nézzük meg közösen a frissen befutott képeket, egyenesen a Diablo III-ról.


Friss képeken a Diablo III - 2. kép


Friss képeken a Diablo III - 3. kép


Friss képeken a Diablo III - 4. kép


Friss képeken a Diablo III - 5. kép


Friss képeken a Diablo III - 6. kép


Friss képeken a Diablo III - 7. kép


Friss képeken a Diablo III - 8. kép


Friss képeken a Diablo III - 9. kép


Friss képeken a Diablo III - 10. kép


5 hozzászólás

Tibit

15 éve, 10 hónapja és 23 napja

Dru írta:
Szépnek szép, hangulatosnak hangulatos, viszont az előd paladin-druida-nekromanta hármasa sokkal jobban bejött, mint az eddig bejelentett kasztok bármelyike is. Ezenkívül nem találok semmi kivetnivalót benne, és szeretettel várom 2011-ben.mosolygó smiley
De mi az, hogy 2011ben, az nem szokványos, hogy egy játékot 3évig csinálnak! Meg, hogy hogy a Starcraft-WoW duót előrébb veszik, wowból tavaly jött ki a lichking! Nyomi blizzardszomorú smiley

válasz erre

Dru

15 éve, 10 hónapja és 23 napja

Szépnek szép, hangulatosnak hangulatos, viszont az előd paladin-druida-nekromanta hármasa sokkal jobban bejött, mint az eddig bejelentett kasztok bármelyike is. Ezenkívül nem találok semmi kivetnivalót benne, és szeretettel várom 2011-ben.mosolygó smiley

válasz erre

Shade

15 éve, 10 hónapja és 24 napja

Elvileg lesz egy időkorlátos próbaverzió.

válasz erre

skyman

15 éve, 10 hónapja és 24 napja

ÉN ismerem , ismeremröhögő smileyKÉrenmszépen ezen nöttem felröhögő smileyÁLtsuliban ezt kentük 6-7 osztályban nem volt másröhögő smiley ÉN állati mód várom már.DE szerintem egyértelmüen jobb lesz elödjeinél.TIbit én is osztotm véleményed, jól jönne egy demomosolygó smiley

válasz erre

Tibit

15 éve, 10 hónapja és 24 napja

A képekkel már nem sokra megyünk a vidi után, demót ide!nyelvnyújtó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profilja