Frissített konfigurációval érkeznek az MSI GT70-es és GT60-as laptopjai

2012. július 27.
2.3321
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A Micro Star International bejelentette, hogy a korábban bemutatott MSI GT70-es és GT60-as típusjelzést viselő gamer laptopjainak konfigurációja újabb opcióval gazdagodott.

A beharangozott újítás lényegében csak a gépek videorendszerét érinti, ugyanis a ráncfelvarrás eredményeként a kijelzők meghajtásáról immár az nVidia csúcskategóriás GeForce GTX 680M diszkrét grafikus gyorsítója gondoskodik. A GT70-es noteszgép egy 17,3 inches, míg a GT60-as jelzést viselő társa egy 15,6 inches szélesvásznú kijelzővel van felszerelve, amelyek egységesen az 1920 X 1080-as natív felbontással rendelkeznek.

A képernyő keretéből természetesen nem hiányzik az alapfelszereltségnek tekinthető webkamera HD változata, valamint a mikrofon sem. Mindkét laptop borítása alatt az Intel Core i7 3610QM központi feldolgozója teljesít szolgálatot, ami mellé a GT70-es változatnál egy 16 GB, a GT60-as esetében pedig egy 12 GB 1600 MHz-es RAM-mal feltöltött DDR3-as memóriarendszer társul. Az adatok tárolására mindkét modell egy 750 GB kapacitású hagyományos merevlemezt kínál, ám az a GT70 esetében ez kiegészül még két darab, RAID 0-ba kapcsolt 128 GB-os szilárdtest-meghajtóval is. Optikai meghajtónak a GT70-es változatnál egy Blu-ray író, a GT60-asnál pedig egy DVD Super Multi meghajtó kerülhet beépítésre.

A laptopok hálózati rendszerét egy 802.11 b/g/n szabványokat ismerő WiFi modul, és egy közelebbről meg nem nevezett Bluetooth adapter alkotja. A gépek külső részén található egy több formátum kezelésére felkészített kártyaolvasó, egy 1.4-es HDMI videokimenet, egy RJ-45 LAN, három darab legújabb generációs USB 3.0, az audiorendszer már megszokott csatlakozói, de ez a felsorolás modelltől függően még kiegészül két darab (GT70), illetve egy darab USB 2.0 porttal is.

A hordozható gépeket a Microsoft előtelepített, 64 bites Windows 7 Home Premium operációs rendszerével, valamint egy kilenccellás akkumulátorral szállítja a cég. A megerősített videorendszerrel felvértezett MSI GT70 és GT60 már megtalálható a nagyobb külföldi webáruházak kínálatában, árcédulájukon pedig 2.599, illetve 1.899 dollár körüli összeg van feltüntetve.

Frissített konfigurációval érkeznek az MSI GT70-es és GT60-as laptopjai - 2. kép

6 hozzászólás

Vendég

12 éve, 8 hónapja és 24 napja

Vendég írta:
Sziasztok, honnan lehet ilyen gépet vásárolni?

Mind külföldi (természetesen európai) mind magyar hely jó lenne ahol ténylegesen árulnak ilyen gépet.

Tegnap óta folyamatosan a neten lógok és nem találok egy céget sem ahol ebben a konföderációban árulják (gtx 680 vga-val). Pedig msi oldalán is így szerepel már a gép egy ideje.

Várom a segítséget, köszönöm!
H0PE
Külföldi:

lmc.com.au/products/Notebooks_and_Laptops/MSI/579561/MSI_GT70__9S7-176212-084_

válasz erre

marco

12 éve, 8 hónapja és 24 napja

Vendég írta:
Sziasztok, honnan lehet ilyen gépet vásárolni?

Mind külföldi (természetesen európai) mind magyar hely jó lenne ahol ténylegesen árulnak ilyen gépet.

Tegnap óta folyamatosan a neten lógok és nem találok egy céget sem ahol ebben a konföderációban árulják (gtx 680 vga-val). Pedig msi oldalán is így szerepel már a gép egy ideje.

Várom a segítséget, köszönöm!
H0PE
Nem tudom, ez a régebbi konfig-e, de találtam egyet:
http://www.radium.hu//component/virtuemart/?page=shop.product_details&flypage=flypage.tpl&product_id=23543&category_id=376&category_id=309&option=com_virtuemart&Itemid=1

válasz erre

Vendég

12 éve, 8 hónapja és 24 napja

Vendég írta:
Sziasztok, honnan lehet ilyen gépet vásárolni?

Mind külföldi (természetesen európai) mind magyar hely jó lenne ahol ténylegesen árulnak ilyen gépet.

Tegnap óta folyamatosan a neten lógok és nem találok egy céget sem ahol ebben a konföderációban árulják (gtx 680 vga-val). Pedig msi oldalán is így szerepel már a gép egy ideje.

Várom a segítséget, köszönöm!
H0PE
MSI oldaláról nem lehet berendelni?

válasz erre

Vendég

12 éve, 8 hónapja és 24 napja

Sziasztok, honnan lehet ilyen gépet vásárolni?

Mind külföldi (természetesen európai) mind magyar hely jó lenne ahol ténylegesen árulnak ilyen gépet.

Tegnap óta folyamatosan a neten lógok és nem találok egy céget sem ahol ebben a konföderációban árulják (gtx 680 vga-val). Pedig msi oldalán is így szerepel már a gép egy ideje.

Várom a segítséget, köszönöm!
H0PE

válasz erre

Vendég

12 éve, 8 hónapja és 27 napja

Kemény cuccok!meglepett smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 hónapja

Nagyon brutális gépek! Nem olcsók de nem is csoda, szerintem ez most kb a csúcs laptopban...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja