Frissített All-in-One gamer PC érkezett az MSI műhelyéből

2013. augusztus 22.
1.6011
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Tovább erősítette a játékosoknak szánt All-in-One vonalát az MSI, hiszen egy olyan gépet mutatott be, ami a megszokottaktól eltérően nem az egyre erősödő hardveres gépek körébe tartozik, hanem bizony játékosoknak szánt alkatrészekkel van megtömve.

A gép az MSI AG2712A nevet kapta, ahogy az előző ilyen gépük is, melyből már ki is derül, hogy egy 27 hüvelykes képernyőméretről beszélünk. A kijelző természetesen full-HD (1920x1080 pixel) felbontást kapott, ami érdekesség, az a 10-pontos multi-touch technológia megléte, így az egyszerűbb navigáláshoz lehet nem is kell koptatnunk a gamer perifériáinkat. Az elődhöz képest a teljesítményen fokoztak legfőképpen a mérnökök, hiszen az új AG2712A már a 4.generációs Intel processzort használja, míg a GPU terén is az Nvidia újabb, 700-as szériájából kerül majd a gépbe.

A tökéletes játékélményt 16GB RAM és alaphelyzetben SSD technológiát használó tárhely hivatott még javítani. Opcionálisan rendelhetünk mellé HDD-t is, ha nagyobb tárhelyre vágyunk, ahogy az alap DVD Super-Multi helyett is kérhetünk Blu-ray technológiásat. Ha pedig perifériákat is szeretnénk mellé rendelni, akkor állítólag a SteelSeries családjából válogathatunk majd, vélhetően kedvezményes áron.

Pontos ár és megjelenési dátum nincs, érdekes és ötletes gép viszont van.
11 hozzászólás

juhaszandor

6 éve, 5 hónapja és 25 napja

Megnézném az árát

válasz erre

kokasbalazs

6 éve, 6 hónapja és 2 napja

óóóde elfoganék egy ilyet istenem

válasz erre

Tardief88

6 éve, 6 hónapja és 2 napja

Ha működik akkor nem kell nyúlkálni. Namost az enyém az előbbi szemponton el is bukott.

válasz erre

babem

6 éve, 6 hónapja és 2 napja

Érdekes, hogy amíg mindenki a számítógépébe akar nyulkálni, addig mondjuk egy televízióba eszébe sem jut senkinek sem, hogy mondjuk a sima vevőegység helyére egy DVB-T-t is tudó egységet tegyen.
Szerintem ezekbe is bele lehet nyúlni, ha mást nem is de a memóriát és a hdd-t általában hozzáférhetővé szokták tenni.

válasz erre

Tardief88

6 éve, 6 hónapja és 2 napja

totyak írta:
Ezek az egybe pc-k szerintem nem túl barátságosak. Kis helyen elférnek, de házilag szervizelés szóba sem jöhet.
Huh valóban. Eszembe se jutott. Nem is szeretnék olyan gépet amibe nem tudok belenyulni ha valami nem stimmel.

válasz erre

totyak

6 éve, 6 hónapja és 2 napja

Ezek az egybe pc-k szerintem nem túl barátságosak. Kis helyen elférnek, de házilag szervizelés szóba sem jöhet.

válasz erre

Tardief88

6 éve, 6 hónapja és 2 napja

richie8 írta:
Már csak a 27"-es képernyőért megéri
Nekem elég a 17" is

válasz erre

richie8

6 éve, 6 hónapja és 2 napja

Már csak a 27"-es képernyőért megéri

válasz erre

Tardief88

6 éve, 6 hónapja és 2 napja

NA erre is kiváncsi vagyok.

válasz erre

DaNyEE

6 éve, 6 hónapja és 2 napja

Ez is egy erőmű lesz.

válasz erre

Justy

6 éve, 6 hónapja és 2 napja

Hát akkor ez is felkerült a "Ha megnyerem a lottót megveszem" listára

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Imperator profiljagery1113 profiljaWickedSick profiljaDav2377 profilja