Friss Comdexes újdonságok

2003. november 19.
1.6931
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A Las Vegasban zajló Comdex szakkiállításon a várakozásoknak megfelelően számos vadonatúj terméket mutatnak be a gyártók, kezdve a Delltől a Sony-n keresztül egészen az Iomegáig...

Kezdjük is talán rögtön a Dell-el, mely vezető számítógépgyártó cég az év végi ünnepekre készülődve jelentette be legfrissebb termékét, mely ez esetben nem más, mint egy 30 colos képátlóval rendelkező folyadékkristályos televíziós készülék. A közelmúltban debütált, 17 colos képátlójú W1700-as modell bátyjának tekinthető Dell W3000 3299 dollárba, vagyis mintegy 718 ezer forintba kerül.

Az összeg csak első hangzásra tűnik soknak, ugyanis egy HDTV kompatibilis LCD TV esetében egyáltalán nem eltúlzott. A szélesvásznú kialakítással rendelkező LCD televízió 1280 x 768 pixeles felbontással és számos bemeneti csatlakozóval rendelkezik, valamint említésre méltó, hogy a gyártó falra szerelhető 15 W-os hangszórókat csomagol a TV mellé. A Dell egyébként még ebben az évben piacra kíván dobni egy 23 colos képátlójú LCD televíziót is, erről a készülékről azonban egyelőre még vajmi kevés információ látott napvilágot.

A Sony látványos bemutató keretein belül rántotta le a leplet legújabb digitális fényképezőgépeiről, illetve digitális kamkordereiről, így például többek közt a Cyber-shot DSC-T1-ről, mely a gyártó állítása szerint jelen pillanatban a világ legkisebb méretű 5 megapixeles felbontású digitális fényképezőgépe. A kereskedelmi forgalomban előreláthatólag a jövő év legelején bemutatkozó Cyber-shot DSC-T1 ára 550 dollár, vagyis mintegy 120 ezer forint lesz. A fényképezőgép érdekessége, hogy két másodperc alatt akár négy nagy felbontású fotót is képes készíteni. A háromszoros optikai zoomot és Carl Zeiss Vario-Tessar lencséket felvonultató újdonság mindössze 2 centiméter vastag és 6 centiméter magas.

Az Iomega a Comdexen mutatta be először a vásárlóközönségnek a DVD QuikTouch Video Burner nevezetű új termékét, mely nem más, mint egy USB 2.0 interfésszel rendelkező külső DVD-író meghajtó. Az eszköz különleges szolgáltatása, hogy segítségével különböző videojel-forrásokból könnyedén lehet digitalizálni, majd pedig DVD-re, illetve CD-re írni videoanyagokat. A piacon várhatóan a jövő hónapban megjelenő spéci DVD-író ára 379 dollár, vagyis 83 ezer forint lesz.

Kapcsolódó linkek:
Comdex site
Dell Computers
Iomega
Sony Corporation
1 hozzászólás

WillThaWheel

11 éve, 7 hónapja és 18 napja

Azok az árak!! meglepett smiley Nem semmi, mik voltak..röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja