Friss trailert kapott a Forza 5: Főszerepben a McLaren P1

2013. november 11.
2.2171
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Egy újabb mozgóképpel gazdagította a mai napra virradóra a Forza 5-öt a Microsoft és a Turn 10 csapata, aminek köszönhetően több mint négy percen keresztül láthatunk jeleneteket a játékból.

A valóságban azonban ez a 4 percnyi időintervallum nem a folyamatos gameplay felvételekről szól, hiszen amiért a videó a McLaren P1 sportkocsira lett kiélezve, a fejlesztők úgy határoztak, hogy nem csak in-game formában mutatják be a rajongóknak ezt a szuper verdát.

Ennek köszönhetően ellátogattak a McLaren-gyárba, ahol több érdekességet is rögzítettek az illetékesek, így betekintést nyerhetünk a kérdéses autómodellek gyártásába, mindemellett pedig a valóságban is megtekinthetjük a sportautót, amint körözget néhányat egy versenypályán. Összességében tehát szó szerint kihagyhatatlan az alábbi mozgókép!

#tv#
Forza 5-öt a Microsoft és a Turn 10 csapata, aminek köszönhetően több mint négy percen keresztül láthatunk jeleneteket a játékból.'>
4 hozzászólás

totyak

11 éve, 3 hónapja és 10 napja

Ejj, de szívesen repesztenék ebben a játékban, nem csak McLaren-nel.

válasz erre

Ravor

11 éve, 3 hónapja és 11 napja

Azthiszem holnap megyek és veszek magamnak egy McLarent!

válasz erre

fantis6

11 éve, 3 hónapja és 11 napja

érdekes videó mosolygó smiley

válasz erre

kpal

11 éve, 3 hónapja és 11 napja

jól összerakott vidi mosolygó smiley

válasz erre
Forza 5
15.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja