Friss képeken mutatkozik a Trapped Dead

2010. november 16.
3.9231
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lilith profilja, adatai
Lilith
A Headup Games kiadó nemrég néhány újabb illusztrációt tett közzé a felhasználók számára a Trapped Dead című zombis túlélő horrorjátékáról.

A képek az oszló hullák invázióját és a különböző helyszíneket ábrázolják. A produktum még idén novemberben megjelent volna PC-re, de csúszik a kibocsájtás időpontja, mert a készítők még nem fejezték be a fejlesztési munkálatokat. Az még nem derült ki, hogy a szoftver pontosan mikor kerül a boltok polcaira, de remélhetőleg hamarosan ez az információ is napvilágra kerül.

Az alkotás középpontjában az élőhalottak öldöklése áll, ehhez számos fegyver, illetve csapda áll a rendelkezésünkre. A játék története szerint egy gyorsan terjedő járvány ütötte fel a fejét a Hedge Hill nevű amerikai kisvárosban, amely harapás útján terjed, az áldozatok pedig friss húsra éhes zombikká válnak. A településen szinte már mindenkit megfertőzött a kegyetlen vírus, csak néhány túlélő maradt meg, akik foggal-körömmel harcolnak életükért. A véres eseményekbe két egyetemista srác is belecsöppen, akik eredetileg piknikezni indultak, de balszerencséjükre megálltak egy közeli benzinkútnál tankolni, ahol az udvarias személyzet helyett pokoli teremtmények várnak rájuk, így aztán ahelyett, hogy békésen falatozhattak volna a természet lágy ölén, majdnem ők kerültek fel a Bear Grylls-t is meghazudtoló módon proteinre áhítozó derék helyi lakosok étlapjára. Természetesen a baj nem jár egyedül, így a fiúk kocsija a tűzvédelmi szabályok felrúgása miatt fel is robban, ők pedig ebben a festői környezetben elterülő kisvárosban rekednek, ahol jobb híján felveszik a küzdelmet a sötét lények ellen és próbálnak ép bőrrel kijutni ebből a rémálomszerű helyzetből.


Friss képeken mutatkozik a Trapped Dead - 2. kép



Friss képeken mutatkozik a Trapped Dead - 3. kép



Friss képeken mutatkozik a Trapped Dead - 4. kép



Friss képeken mutatkozik a Trapped Dead - 5. kép

3 hozzászólás

Vendég

14 éve, 7 hónapja

degagyi grafikameglepett smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

14 éve, 7 hónapja

[Tiltott felhasználó!]

totyak

14 éve, 7 hónapja és 1 napja

Minél többször látok képeket ebből a játékból, annál erősebben érzem, hogy erre nekem nincs szükségem.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja