Friss képek érkeztek a Max Payne 3-ról

2011. május 11.
2.4491
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Nem kevesebb, mint négy vadonatúj képet hozott nyilvánosságra a mai délelőttön a Rockstar csapata a vegyes érzelmekkel várt Max Payne 3-ról.

A látnivalók érdekessége, hogy bár szinte semmi olyat nem mutatnak a játékról, amit eddig ne láttunk volna, egy igazán fontos kis apróságot mégiscsak prezentálnak. Ha ugyanis jobban belemélyedünk a képekbe, hamar észrevehetjük, hogy azok kivétel nélkül sötét tónusú darabok, már-már a régi idők Max Payne játékainak hangulatait idézik.

Bár hősünk továbbra is színes ingecskékben feszít, ugyanakkor az alábbi négy képnek minden kétséget kizáróan van egy melankolikus, sötét érzete, amelyet nagyon hiányoltunk a korábbi látnivalókról. Talán túl korán ítélkeztünk volna? Esetleg a programozók dolgozták át az egész koncepciót? Az elhúzódó fejlesztési idő egyértelműen erre enged következtetni. Akárhogy is legyen, az idei E3-on nagyon reméljük, hogy végre egy igazán velős gameplay videót is megtekinthetünk már a Max Payne 3-ról, amiből majd minden kiderül. Addig is íme négy friss kép:


Friss képek érkeztek a Max Payne 3-ról - 2. kép


Friss képek érkeztek a Max Payne 3-ról - 3. kép


Friss képek érkeztek a Max Payne 3-ról - 4. kép


Friss képek érkeztek a Max Payne 3-ról - 5. kép


3 hozzászólás

totyak

14 éve, 22 napja

Max kicsit megöregedett röhögő smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 22 napja

Igen jól néz ki

válasz erre

Lac

14 éve, 23 napja

Alakul ez, alakulkacsintó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja