FPS nézettel gyarapodik a next-gen GTA 5?

2014. szeptember 22.
2.0731
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Megdöbbentő hírek láttak napvilágot néhány órával ezelőtt a Rockstar hivatalos honlapján, ahonnan sajnos időközben törölték az alábbi információkat, azonban a Google Cache-nek köszönhetően még mindig ellenőrizhetitek, hogy nem mi találtuk ki a történteket.

A fejlesztők hivatalos honlapján ugyanis megjelent egy bejegyzés, amelyben az újgenerációs GTA 5 kapcsán olvashattunk néhány érdekességet, ezáltal kiderült például, hogy a játékban egy teljesen új FPS nézet is megtalálható lesz, amit nem csak a karakterek oldalán használhatunk majd, hanem a járművek esetében is.

Noha mindez egyelőre eléggé abszurdumnak tekinthető, és mi is csak jókat nevettünk volna rajta, ha nem a Rockstar hivatalos honlapján olvassuk ezeket a részleteket. Így azonban maradnánk a meglepő jelzőnél!
Google Cache-nek köszönhetően még mindig ellenőrizhetitek, hogy nem mi találtuk ki a történteket.'>
10 hozzászólás

totyak

10 éve, 4 hónapja és 3 napja

Szerintem ebből semmi nem lesz, hiába jelent meg a Rockstar oldalán. Biztos nem véletlenül távolították el a hírt. Nekem felesleges is lenne. Persze pluszként belekerülhet, kipróbálom és hanyagolom.

válasz erre

Bvektor

10 éve, 4 hónapja és 3 napja

De jó lenne végre egy olyan nem szimulátor amiben a járművek belseje is ki van dolgozva a műszerekkel együtt.

válasz erre

zolika1994

10 éve, 4 hónapja és 3 napja

Időközben a Google Cache link 404-et ad vissza, szóval most már biztos, hogy kitaláltátok röhögő smileyD

válasz erre

marco

10 éve, 4 hónapja és 3 napja

gokuvsvegita írta:
Nem volt egy ilyesmi moddolás...?
De, volt egy mod, de az csak átalakított X360-on működött:

http://www.gamechannel.hu/cikk/hirblock/igy_nez_ki_a_gta_v_fps_kent

válasz erre

PaulMarloW

10 éve, 4 hónapja és 3 napja

VR szemüveggel biztos jó móka, de én maradok a tps nézetnél. röhögő smiley

válasz erre

gokuvsvegita

10 éve, 4 hónapja és 3 napja

Nem volt egy ilyesmi moddolás...?

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

10 éve, 4 hónapja és 3 napja

[Tiltott felhasználó!]

kpal

10 éve, 4 hónapja és 3 napja

ez is egy plussz opcio , de en maradok a réginél.

válasz erre

zender

10 éve, 4 hónapja és 3 napja

Hű!!!meglepett smiley Ez érdekes lenne.

válasz erre

bekecs

10 éve, 4 hónapja és 3 napja

Az de jó lenne!!!! Régóta sokan igényelnénk!mosolygó smiley

válasz erre
Grand Theft Auto V
8.255 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja