Fotó módot kap a Far Cry 5

2018. július 05.
8.7881
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Mostantól már szuper fotókat is készíthetünk a Far Cry 5 keretein belül, a Ubisoft ugyanis ma elérhetővé teszi a játék legújabb frissítését, mely szám szerint a nyolcadik lett a sorban, és megannyi hibajavítás mellett a Photo Mode-ot is elérhetővé teszi.

A mai napon érkező frissítés azonban nemcsak ezzel a kis extrával örvendezteti meg a rajongókat, lévén a játékban megtalálható Arcade Editor részeként újabb tárgyakhoz is hozzáférhetünk majd általa, melyeket főként a Hours of Darkness DLC-ből emeltek át a készítők.

Így érkeznek onnan fegyverek, járművek, de többek között még az ellenfelek és az állatok mesterséges intelligenciája is átemelésre került, sőt mi több, a Lost on Mars letölthető tartalomból szintén megtalálhatunk pár szuper újdonságot az ingyenes frissítésben.
Far Cry 5 keretein belül, a Ubisoft ugyanis ma elérhetővé teszi a játék legújabb frissítését, mely szám szerint a nyolcadik lett a sorban, és megannyi hibajavítás mellett a Photo Mode-ot is elérhetővé teszi.'>
2 hozzászólás

Patrik94

6 éve, 3 hónapja és 14 napja

Öööö minek??? meglepett smiley

válasz erre

fighterlaci

6 éve, 3 hónapja és 14 napja

Óriási, kihagyhatatlan feature. röhögő smiley

válasz erre
Far Cry 5
16.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja