Firefox nélkül érkezik a Salix OS 14.0 RC1

2012. október 24.
2.1831
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
Az elmúlt napok folyamán a Salix OS Team fejlesztői bejelentették, hogy elkészült az elkövetkező Salix 14.0 operációs rendszerüknek legelső kiadásra jelölt változata, amit már természetesen mindenki számára elérhetővé is tettek.

A közleményben az illetékesek kihangsúlyozták, hogy a most megérkezett RC1-es változat még több hibát is tartalmazhat, ezért munkavégzésre, illetve éles rendszeren való használatát nem javasolják. A Salix OS 14.0 RC1 kétféle ISO lemezkép formájában érhető el, amik a 32 bites, valamint a 64 bites rendszerekhez lettek igazítva.

Ahogy azt már a disztribúciótól megszokhattuk, a frissen közzétett telepítők is már úgynevezett hibrid ISO állományként láttak napvilágot, vagyis nem csak CD vagy DVD lemezre írva foghatóak munkára, hanem "dd" utasítással könnyedén USB-s meghajtóra is másolhatóak.

Az új kiadás egyik legfontosabb változtatása, hogy a fejlesztőcsapat úgy döntött, az eddig használt Mozilla Firefox webböngésző többé nem lesz része az operációs rendszernek, így helyette ezentúl a Midori lesz elérhető. A bejelentés ezt a döntést azzal indokolta, hogy a Firefox támogatása egyre nehézkesebbé válik, ráadásul a Midori jobban illeszkedik az alkalmazott Xfce felülethez.

További lényeges változtatás, hogy a 32 bites változat immár kizárólag csak az i686-os (és újabb) architektúrára épülő processzorokat támogatja, ugyanakkor az LX DE és a "Ratpoison" kiadások továbbra is tartalmazni fogják az i486-os rendszermagot. Erre a lépésre egyébként azért volt szükség, hogy a kiadás méretét továbbra is CD lemezekhez tudják igazítani.

A rendszer felhozatalában ismét elérhető az OpenJRE 7, ráadásul az icedtea beépülő is mellékelve van, így a Java appletek már webböngészőbe is probléma nélkül képesek futni. A Salix OS 14.0 most bejelentett RC1-es kiadásai már letölthetőek az alábbi linkeken keresztül.

A 32 bites Salix OS 14.0 RC1 letöltése (661 MB).
A 64 bites Salix OS 14.0 RC1 letöltése (677 MB).
4 hozzászólás

Vendég

12 éve, 5 hónapja és 23 napja

Vendég írta:
Az fura, FF tök alap mindenhol...wtf smiley
Ehhhh, pölö melyik winben?röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

12 éve, 5 hónapja és 23 napja

Vendég írta:
Az fura, FF tök alap mindenhol...wtf smiley
Annyira szerintem nem, elég sok disto megvan nélküle.

A Midori-nak meg mindjárt adok egy esélyt. mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 5 hónapja és 23 napja

Az fura, FF tök alap mindenhol...wtf smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 5 hónapja és 23 napja

Midori baromi jó, jó döntés.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaKisember001 profiljamarco profilja