Final Fantasy IX: Elkészült a PSN-re szánt verzió

2010. május 04.
1.9721
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Final Fantasy-sorozat rendkívül sok kiváló epizódot adott már nekünk a távoli és a közeli múltban egyaránt - és reméljük, hogy még fog is a jövőben -, ahhoz viszont kétség sem férhet, hogy a pontosan 10 évvel ezelőtt, tehát az ezredfordulón megjelent Final Fantasy IX volt az egyik legjobban kedvelt darabja a szériának.

Éppen ezért nem is volt meglepő az a nagyjából egy hónappal ezelőtti nyilatkozat, amelyben a Square Enix brigádja hivatalosan is bejelentette számunkra, hogy a PlayStation első konzoljára elkészült alkotást feldolgozza a masina harmadik generációjára.

A munkálatok pedig úgy látszik, hogy már a leleplezés előtt is javában zajlottak, lévén a tegnapi napon a Square Enixes Shinji Hashimoto saját Twitterén bejelentette, hogy a játék átdolgozása és felújítása elkészült. Természetesen ez még nem jelent egyet azzal, hogy meg is jelenhet, most következik ugyanis a tesztelés fázisa, ha azonban ezen is túljut a projekt, már végre tényleg a PlayStation Network kínálatába vándorolhat a program. Japánban legalábbis mindenképpen, hiszen európai megjelenésről egyelőre nem volt szó, de ami késik, az nem múlik!
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profiljaGargameth profiljaKisember001 profilja