Final Fantasy XV: nosztalgikus zenéket hallgathatunk majd kocsikázás közben

2016. október 01.
3.9201
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Egy nagyon jó pofa információt közölt a Final Fantasy XV kapcsán a rajongókkal a Square Enix, akik megerősítették, hogy tonnányi zeneszám csendül majd fel a játékban, miközben hosszú autóutakra indulunk egyedül vagy barátaink oldalán.

Nem akármilyen zenék lesznek azonban ezek, a Square Enix ugyanis licencelt nóták helyett - teljesen érthető okokból - a sorozat korábbi epizódjainak legjobb tételeit gyűjtötte össze számunkra, ezáltal az első résztől kezdve a közelmúltig több tucatnyi ismert dallam csendül majd fel az autórádióból.

A lista meglepően teljes - a Nova Crystallis oldalán magad is áttanulmányozhatod -, de szerencsére a Final Fantasy VIII legendás Eyes on Me című tétele kimaradt róla, hiszen attól csak hangosan bömbölnénk a volán mögött, az pedig vezetés közben nem a legszerencsésebb.
Final Fantasy XV kapcsán a rajongókkal a Square Enix, akik megerősítették, hogy tonnányi zeneszám csendül majd fel a játékban, miközben hosszú autóutakra indulunk egyedül vagy barátaink oldalán.'>
4 hozzászólás

totyak

8 éve, 1 hónapja és 18 napja

Gondolom ők ezt nem pénzspórolásból csinálták így, hanem, mert jópofának gondolták. Alapvetően nincs is vele baj, de én jobban örültem volna, ha teljesen új dalokat írnak hozzá.

válasz erre

VaPe

8 éve, 1 hónapja és 19 napja

Ez tök jópofa dolog de nem biztos hogy régi játékok zenéit hallgatnám. Nem is lesz opció? Ezek lesznek és kész?

válasz erre

petrovicsz

8 éve, 1 hónapja és 19 napja

Nem volt pénz zeneszerzőre? röhögő smiley

válasz erre

Patrik94

8 éve, 1 hónapja és 19 napja

Ez tök jó lesz így.

válasz erre
Final Fantasy XV
9.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profiljaBotyi profilja