Feltörték az iPhone-t

2007. július 05.
2.2421
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A biztonságtechnikai körökben jól ismert ?DVD Jon? néven futó hacker presztízskérdést csinált a kihívásból és elsőként törte fel az iPhone védelmét.

A polgári nevén Jon Lech Johansenként kevesek által ismert, de DVD Jonként rettegett hacker 15 éves korában azzal tette le a belépőjét a szakmába, hogy feltörte a DVD-k védelmét, és olyan programot készített, mely lehetővé tette a lemezek másolását. Az iPhone esetében is az elsőbség volt a legnagyobb kihívás, és jóllehet még nem sikerült minden akadályt kiküszöbölnie, kétségtelenül feltörte a rendszert. A weboldalára elhelyezett program képes behatolni az Apple készülékének védelmi rendszerébe és a telefont ezek után iPodként és Wi-Fi készülékként lehet használni a telefont, anélkül, hogy az AT&T telefontársaságnál évekre szóló előfizetést kellene kötni. A dolog szépséghibája, hogy ez még nem jelent teljes hálózatfüggetlenítést, de DVD Jon és kollégái elszántságát ismerve ez sem várat magára sokáig, különösen mivel az eddigi eredményekhez is mindössze 5 napra volt szükség. DVD Jon mindenesetre szabadon letölthetővé tette szoftverét, és minden bizonnyal folytatja a munkát.

A készülék feltörése természetesen várható volt, igaz talán nem ilyen gyorsan. A kétkedőknek azért megnyugvást jelent, hogy mindezzel együtt az Errata Security biztonságtechnikai cég szakértői szerint az iPhone ma messze a legbiztonságosabb készülék adatvédelmi szempontból, megelőzve a többi okostelefont és a Symbian operációs rendszert is.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXTomiX0029 profiljamarco profilja