Feltörték a Denuvo másolásvédelmet?

2016. július 05.
6.0731
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Igazán érdekes híreket közölt a PCGamesN magazin, akik több forrásra hivatkozva is arról cikkeztek ma délután, hogy sikerült feltörni a lassan egy teljes éve feltörhetetlennek minősített másolásvédelmet, ami az utóbbi hónapokban szinte minden videojátékot megvédett a kalózoktól.

A hír elsőként egyébiránt a Redditen bukkant fel, ahol egy névtelen orosz hacker jelentette be, hogy sikerült legyűrnie a Denuvo védelmet, és erről egy videót is feltöltött a világhálóra, amelyen elmagyarázza, hogy pontosan mit is tett ahhoz, hogy túljárjon a technológia eszén, ezáltal a mozgóképen el is indítja pár percre a Rise of the Tomb Raider-t.

Természetesen a hírre azonnal megérkeztek az első olyan kommentek is, amelyek hazugságnak nevezik az IDE kattintva általatok is megtekinthető videót, ellenben miután Thomas Goebl, a Denuvo mögött álló egyik igazgató azt nyilatkozta, hogy nagyon nehéz minden ilyen próbálkozást kommentálnia, sőt mi több, ő is úgy beszélt védelmükről, hogy az korántsem feltörhetetlen, ellenben nem is ez volt vele a céljuk, sokkal inkább az, hogy biztosítsák vele néhány videojáték jó kezdeti eladását. Ti mit gondoltok, eddig tartotta magát a Denuvo?
17 hozzászólás

totyak

8 éve, 4 hónapja és 22 napja

Bvektor írta:
Az igazgatói nyilatkozat volt szerintem az egész storyban a legreálisabb. Senki nem hitte, hogy kész annyi volt, olyan nincs. Emberek sokkal komolyabb helyekre is betörtek már, minthogy egy játék megfogja őket.
Lehet gonosz vagyok, de őszintén szólva örülök ennek. Pont eljött az az idő amikor már lassan kezdenek lefelé indulni az első játékok árai és így az eladások is, így már nem okoz akkora kárt.
Biztos vagyok benne, hogy többet adtak így el, de abban is, hogy nagyon sokan inkább kerestek más játékot. Én speciel nem szeretek ilyen árkategóriájú (7-8k Ft feletti) játékot kipróbálás nélkül megvenni. Bevallom elég gyakran megesik, hogy "kölcsönkért" játékkal játszom, de az esetek nagy részében ha tényleg jó meg is veszem.
A legbiztosabb védelem még mindig szerintem a multiplayer. Egy hivatalos szerveren futó anticheates játék multiját nem lehet kalózkodni.
Hopsz, rossz embernek ment a válasz. szattila-nak szántam

Én akkor sem hiszem, hogy olyan géppel áll neki valaki amivel nem, vagy épphogy le tudja tesztelni, hogy indul e, vagyis hogy sikerült e feltörni. Ha minden kerek lenne a történetben, már rég torrenten lenne a játék.

válasz erre

kpal

8 éve, 4 hónapja és 22 napja

Bvektor írta:
Az igazgatói nyilatkozat volt szerintem az egész storyban a legreálisabb. Senki nem hitte, hogy kész annyi volt, olyan nincs. Emberek sokkal komolyabb helyekre is betörtek már, minthogy egy játék megfogja őket.
Lehet gonosz vagyok, de őszintén szólva örülök ennek. Pont eljött az az idő amikor már lassan kezdenek lefelé indulni az első játékok árai és így az eladások is, így már nem okoz akkora kárt.
Biztos vagyok benne, hogy többet adtak így el, de abban is, hogy nagyon sokan inkább kerestek más játékot. Én speciel nem szeretek ilyen árkategóriájú (7-8k Ft feletti) játékot kipróbálás nélkül megvenni. Bevallom elég gyakran megesik, hogy "kölcsönkért" játékkal játszom, de az esetek nagy részében ha tényleg jó meg is veszem.
A legbiztosabb védelem még mindig szerintem a multiplayer. Egy hivatalos szerveren futó anticheates játék multiját nem lehet kalózkodni.
És amit művelnek a DLC árakkal azon is beszedik az alapjáték árát párszor. Régen volt jó a DLC nélküli világban.

válasz erre

Bvektor

8 éve, 4 hónapja és 22 napja

Az igazgatói nyilatkozat volt szerintem az egész storyban a legreálisabb. Senki nem hitte, hogy kész annyi volt, olyan nincs. Emberek sokkal komolyabb helyekre is betörtek már, minthogy egy játék megfogja őket.
Lehet gonosz vagyok, de őszintén szólva örülök ennek. Pont eljött az az idő amikor már lassan kezdenek lefelé indulni az első játékok árai és így az eladások is, így már nem okoz akkora kárt.
Biztos vagyok benne, hogy többet adtak így el, de abban is, hogy nagyon sokan inkább kerestek más játékot. Én speciel nem szeretek ilyen árkategóriájú (7-8k Ft feletti) játékot kipróbálás nélkül megvenni. Bevallom elég gyakran megesik, hogy "kölcsönkért" játékkal játszom, de az esetek nagy részében ha tényleg jó meg is veszem.
A legbiztosabb védelem még mindig szerintem a multiplayer. Egy hivatalos szerveren futó anticheates játék multiját nem lehet kalózkodni.

válasz erre

kpal

8 éve, 4 hónapja és 22 napja

Ez sima ügy , bármi ami új ideig óráig biztosít védelmet,ennek eddig tartott.

válasz erre

szattila

8 éve, 4 hónapja és 22 napja

totyak írta:
Nem tudom, szerintem azért nem olyan gépem kezdenek el feltörni valamit, amin épphogy elindulna az adott játék. Szerintem itt más miatt ilyen bitang lassú.
Egy játék feltöréséhez egy Pentium 2 gép is elég, most biztosan nem fog venni csak azért egy VGA-t hogy szebben fusson a játék pláne ha nem is érdekli, ezek az emberek nem azért törik fel a játékokat mert játszani akarnak vele hanem mert keresik a kihívásokat, jelen esetben csak azt akarta megmutatni hogy elindul a játék tehát a védelem már nem aktív ha megnézed a tálcán semmilyen VGA vezérlő szoftver nem fut így valószínű hogy nem egy komolyabb VGA van a gépben, az is lehet hogy csak az integrált IGP-t használja.

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 4 hónapja és 22 napja

Hát legalább kitolták annyira hogy aki nagyon kíváncsi volt rá az már megvette és most meg már nem nagyon érdekli hogy feltörték.

válasz erre

Imperator

8 éve, 4 hónapja és 22 napja

sarakrael írta:
Amúgy meg ha belegondolsz nem kellenek statisztikák. Az, hogy egyre több fejlesztő kezdte el alkalmazni ezt az amúgy biztosan elég drága védelmet, az azt jelenti, hogy megéri nekik, hiszen egy kiadó sem adna ki pénzt olyan dologra, ami nem hozná vissza a pénzét, nem gondolod?
Logikusnak hangzik, bár az is lehet hogy csak azért tértek át erre, mert a kiadókat is érdekelte az eredmény. Oké hogy drága, de egy EA-nek vagy Ubinak nem hiszem hogy olyan nagy pénz lenne ez.

válasz erre

totyak

8 éve, 4 hónapja és 22 napja

szattila írta:
Nem hiszem hogy a vedelem miatt lenne, inkább gyenge a gép a játékhoz de nem is az volt a cél hogy FPS bajnok gépet mutasson be.
Nem tudom, szerintem azért nem olyan gépem kezdenek el feltörni valamit, amin épphogy elindulna az adott játék. Szerintem itt más miatt ilyen bitang lassú.

válasz erre

szattila

8 éve, 4 hónapja és 22 napja

totyak írta:
Még ha fel is törte, ahogy elnézem, játszhatatlanul lassú az egész. Ennek így sok hasznát senki nem veszi.
Nem hiszem hogy a vedelem miatt lenne, inkább gyenge a gép a játékhoz de nem is az volt a cél hogy FPS bajnok gépet mutasson be.

válasz erre

totyak

8 éve, 4 hónapja és 22 napja

Még ha fel is törte, ahogy elnézem, játszhatatlanul lassú az egész. Ennek így sok hasznát senki nem veszi.

válasz erre

sarakrael

8 éve, 4 hónapja és 22 napja

Imperator írta:
Ez csak egy játék, ami valljuk be nem valami nagy eredmény, tekintve hogy a TR eddig csak XOne-ra jelent meg, másrészt PC-je (meg ps4-e) is jelentősen több gamernek van.
Amúgy meg ha belegondolsz nem kellenek statisztikák. Az, hogy egyre több fejlesztő kezdte el alkalmazni ezt az amúgy biztosan elég drága védelmet, az azt jelenti, hogy megéri nekik, hiszen egy kiadó sem adna ki pénzt olyan dologra, ami nem hozná vissza a pénzét, nem gondolod?

válasz erre

Imperator

8 éve, 4 hónapja és 22 napja

sarakrael írta:
Pontos statisztikát nem tudok neked mutatni, de pár hónapja volt itt egy hír, amiben emlékezetem szerint az volt, hogy az új TR eladásai jobbak PC-n mint konzolon, és szerintem ennek biztos köze volt pl a Denuvonak.
Ez csak egy játék, ami valljuk be nem valami nagy eredmény, tekintve hogy a TR eddig csak XOne-ra jelent meg, másrészt PC-je (meg ps4-e) is jelentősen több gamernek van.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Rise of the Tomb Raider (PC)
12.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja