Feltámadhat a Scalebound, de egyelőre még ne örüljünk neki

2019. február 19.
4.5771
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Platnium Games munkatársai Scalebound címmel egy rendkívül ígéretes exkluzív akciójátékkal szerették volna beindítani egy kicsit az Xbox One eladásait, de a Microsoft máig érthetetlen okokból 2017-ben törölte a projektet.

A Platinum Games azonban úgy tűnik, hogy nem hagyta annyiban a dolgot, a legfrissebb pletykák szerint ugyanis a Nintendo komoly érdeklődést mutatott az alkotás kapcsán, és úgy tűnik, hogy a japánok feltámasztják a projektet, de természetesen saját konzoljuk, a Nintendo Switch exkluzivitásában.

A hírt elsőként a Game Informer egyik munkatársa szellőztette meg a Kinda Funny Games Daily legutóbbi adásában, ahol elkotyogták, hogy a Nintendo nemsokára feltámaszt egy halott projektet, de a Nintendo Insider forrásai tovább pontosították mindezt, ezek alapján ugyanis a kérdéses projekt nem lesz más, mint a Scalebound. Ha ez valóban így lenne, az bizony nagyot robbanhat majd!
Scalebound címmel egy rendkívül ígéretes exkluzív akciójátékkal szerették volna beindítani egy kicsit az Xbox One eladásait, de a Microsoft máig érthetetlen okokból 2017-ben törölte a projektet.'>
11 hozzászólás

marco

5 éve, 7 hónapja és 9 napja

WickedSick írta:
Nyilván nem találtunk volna meg ezekkel a hozzászólásokkal, ha korábban nem lett volna erre a fajta attitűdre példa. Lásd pl.: http://www.gamechannel.hu/cikk/hirblock/japanban-ilyen-hatasosan-reklamozzak-a-jump-force-megjeleneset
Mondjuk abban a hozzászólásban speciel tök igaza van! röhögő smiley

válasz erre

WickedSick

5 éve, 7 hónapja és 9 napja

VaPe írta:
Nem értem, mire ez a nagy támadás, nem hiszem hogy csak úgy szoktam volna kommentelgetni hülyeségeket, ráadásul rohadt régóta itt vagyok az oldalon, eddig még nem volt senkinek baja velem (mínuszom is csak egy van).

Ezt benéztem tényleg, rohadtul kevertem egy másik játékkal, mint ahogy a Bayonettát is mindig keverem, egész egyszerűen olyan rég játszom már és annyi játékkal hogy csomó minden egybefolyik meg elfelejtem.

Ezért még nem kell rám aggatni, hogy összevissza kommentelek. szomorú smiley
Nyilván nem találtunk volna meg ezekkel a hozzászólásokkal, ha korábban nem lett volna erre a fajta attitűdre példa. Lásd pl.: http://www.gamechannel.hu/cikk/hirblock/japanban-ilyen-hatasosan-reklamozzak-a-jump-force-megjeleneset

válasz erre

VaPe

5 éve, 7 hónapja és 9 napja

Nem értem, mire ez a nagy támadás, nem hiszem hogy csak úgy szoktam volna kommentelgetni hülyeségeket, ráadásul rohadt régóta itt vagyok az oldalon, eddig még nem volt senkinek baja velem (mínuszom is csak egy van).

Ezt benéztem tényleg, rohadtul kevertem egy másik játékkal, mint ahogy a Bayonettát is mindig keverem, egész egyszerűen olyan rég játszom már és annyi játékkal hogy csomó minden egybefolyik meg elfelejtem.

Ezért még nem kell rám aggatni, hogy összevissza kommentelek. szomorú smiley

válasz erre

Marduk

5 éve, 7 hónapja és 9 napja

WarriorAutobot írta:
Nem, mert többször egy cikket már nem fog megnyitni és hiába kérdőjelezi meg akárki is ezt a viselkedést észre se fogja venni.
Egy darabig tűrtem, de tényleg úgy lehordani egy halom játékot hogy kb. semmit nem tud a játékról, de még csak a cikket se olvassa el úgy már tök fölösleges komolyan venni.
Én azért nem hagyom már szó nélkül mert tényleg sok olyan játék kapja itt az ívet nem is egy felhasználótól akiknek halvány lila fingjuk sincs hogy mihez kommenteltek, de megteszik mert akkor ők a Janik vagy minek képzelik magukat.
mosolygó smiley Nekem a kedvencem, amikor elmagyarázod nekik, hogy működik valójában, és továbbra is a saját ,,igazukat" lökik tovább, de hát a játékokkal szemben nagy az elvárás. Legyen jó, legyen szép grafikája, de legyen egyben olcsó. Én az átlagtól azt tapasztalom, hogy a játékokkal szembeni elvárás így az utóbbi években megnőtt, és egyre növekszik, mert senkinek nem lesz jó már lassan semmi. Az igazság az, hogy a legtöbb ember a nagy ,,gamer kultúrában" annyira egoista lett, hogy elfelejtette élvezni a játékot. Elég csak arra gondolni, hogy 10 év leforgása alatt mennyit drágult ez az egész ipar, mert a készítőknek olyan szinten kell teljesíteni minden téren, hogy egyszerűen túlságosan drága a gyártás. Pedig nem is olyan régen még az egyszerűbb játékokkal is elvolt mindenki, de manapság... Én már nem is követem nagyon pont ilyenek miatt. röhögő smiley

válasz erre

WarriorAutobot

5 éve, 7 hónapja és 9 napja

WickedSick írta:
Sajnos igazad van, és ami még ennél is rosszabb, hogy nem fogja megérteni, hogy ostobaság amit csinál. szomorú smiley
Nem, mert többször egy cikket már nem fog megnyitni és hiába kérdőjelezi meg akárki is ezt a viselkedést észre se fogja venni.
Egy darabig tűrtem, de tényleg úgy lehordani egy halom játékot hogy kb. semmit nem tud a játékról, de még csak a cikket se olvassa el úgy már tök fölösleges komolyan venni.
Én azért nem hagyom már szó nélkül mert tényleg sok olyan játék kapja itt az ívet nem is egy felhasználótól akiknek halvány lila fingjuk sincs hogy mihez kommenteltek, de megteszik mert akkor ők a Janik vagy minek képzelik magukat.

válasz erre

WickedSick

5 éve, 7 hónapja és 9 napja

WarriorAutobot írta:
És ezen meglepődsz?
Konkrétan le van írva a cikkben hogy új játék lenne, de ebből látszik hogy olvasás nélkül kommentel.
Szóval szerintem annyira kell komolyan venni mint a legtöbb április 1-jén posztolt világmegváltó dolgokat.
Sajnos igazad van, és ami még ennél is rosszabb, hogy nem fogja megérteni, hogy ostobaság amit csinál. szomorú smiley

válasz erre

WarriorAutobot

5 éve, 7 hónapja és 9 napja

WickedSick írta:
Nagyon sok kérdésem támadt így hirtelen röhögő smiley az ugye megvan, hogy a Scalebound egy teljesen friss IP, aminek nem volt még korábbi része?
És ezen meglepődsz?
Konkrétan le van írva a cikkben hogy új játék lenne, de ebből látszik hogy olvasás nélkül kommentel.
Szóval szerintem annyira kell komolyan venni mint a legtöbb április 1-jén posztolt világmegváltó dolgokat.

válasz erre

WickedSick

5 éve, 7 hónapja és 9 napja

VaPe írta:
Legyen így. Jó franchise, tolnám ha jönne új rész.
Nagyon sok kérdésem támadt így hirtelen röhögő smiley az ugye megvan, hogy a Scalebound egy teljesen friss IP, aminek nem volt még korábbi része?

válasz erre

VaPe

5 éve, 7 hónapja és 10 napja

Legyen így. Jó franchise, tolnám ha jönne új rész.

válasz erre

Direktor

5 éve, 7 hónapja és 10 napja

Microsoft minden értelmes címet eltöröl...

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 7 hónapja és 10 napja

[Tiltott felhasználó!]

Scalebound
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja